Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
sokat megállapítani, állandó típusokat megállapítani abban a viszonyban, amelyben a közlés maga a közölnivalóhoz áll. Az expressio igazodik mindig ahhoz, amit exprimai! Tartalmilag tehát nem lehet kategorizálni, de formailag, magában az expressio formájában, hogy hányféleképpen lehet valamit exprimálni. abban lehet bizonyos állandó típusokat találni. . . talán. Hogy értem ezt, itt hevenyészett típusokban akarom megmutatni. A kérdés nagyjában sokkal nehezebb, minthogy ezeket állandóknak merném mondani, legfeljebb azért mondom el, mert gondolatokat adnak hasonló tipizálásokra, amelyek szerintem, mint praktikus vezérfonal, néha hasznosak lehetnek. Néha kifejezhetem [az élményt] úgy, ahogy van. Legegyszerűbb módja ennek, hogy [az expressio] alkalmazkodik ahhoz, amit exprimai. Ez a legtágasabb. Gondoljunk a könnyű irodalomra, amely semmit se akar mást, mint bizonyos alakokat és képeket rajzolni, egyszerűen úgy, ahogy látta, könnyen. A prózairodalomnak, a regényírásnak nagy része ilyen. Lehetséges egy másik módja a közlésnek, hogy tudniillik az én élményemet nem szívesen fejezem ki, hanem az élményt, hogy úgy mondjam, a lelkemben mégegyszer átélem, s a lelkemben az az élmény átalakul; a költemény tulajdonképpen nem is az élményből születik meg, hanem, a lelkemnek az élményre való reakciójából, s mindazokból az élményekből, amelyeket annak az élménynek újra megalkotása a lelkemben támaszt. így az élmény nem marad meztelen, hanem asszociációkkal, gondolattársításokkal, hasonlatokkal (amely a leglényegesebbnek az asszociációja), tovább nő mint a lavina, amely a hógomolyagban felveszi a lelkem szomszédos rétegeit s mindenütt megnő: ehhez hasonlóan a megnagyobbodott élményből teljesen átalakulva, egy hatalmasabb, magasabbrendű, komplikáltabb alkotás fog előállni, amely nyelvében, egész külső mtegjelenésében is komplikáltabb lesz, és a közlést nem egyszer a metaforák és hasonlatok tömege fogja ékesíteni. Szavak fűződnek hozzá, különböző üres szavak, amelyeket az illető élmény a lelkemben szintén felszedett, mert magához rokonnak érzett, s az így előállott költemények tömege fogja alkotni a magas költészetet. Ezt az előbbit könnyű irodalomnak, az.utóbbit költészetnek nevezhetjük. A tulajdonképpeni művészet idetartozik, amely nemcsak az expressiót szolgálja, hanem szépségét is kialakítja, mert ez is valami, ami az én lelkemben alakult hozzá. Tehát a „magas" stílusával fog idetartozni elsősorban a verses költészet. Kétségkívül lesznek regények is, nem nagy számmal, de talán nagy számmal lesznek drámai művek, bár nagy tömegük az előbbi osztályba tartozik. Végül a harmadik osztályt is megtárgyalhatjuk, hogy tudniillik én olyan élményemet fejezem ki, amelyet bennem már egy expresszió okozott, egy már létező expressziónak egy új expresszív átélése, amely távol áll a költészettől, a logika erősen dolgozik benne, amely nem az élményt vizsgálja, hanem azt az élményt, amely megjelent impresszió; ez az irodalom a megjelent kritika. így a „gyalog", a „magas" stílus és a kritika alkotják kategóriáinkat. Ezek hárman egymástól élesen megkülönböztethetők és valóban el is különülnek. 1919. május 8. A múlt alkalommal befejeztük vizsgálatát azoknak a lehetséges áttekintéseknek és osztályozásoknak, amelyek szerint az irodalmat tekinteni lehet. Van előzménye ennek a viszgálatnak, az előzmény meglehetősen határozatlan és in-