Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
-értelmezést végeztek. Szabó Lőrinc jegyzetét szóról szóra, mondatról mondatra kellett értelmezni és Fábry Zoltán jegyzetének mondataival, gondolatmenetével összehasonlítani. Szabó Lőrinc lejegyzése szinte hangfelvétel-értékű hűséggel követi Babits szabadon tartott előadását, melyben többszörösen összetett mondatok és rövid szónoki kérdések váltják egymást. A szövegösszefüggésből kikövetkeztethető értelmi, szónoki hangsúlyokat kurzív szedéssel jelöljük. A lehető legnagyobb szöveghűségre törekedtünk. A szabadon tartott előadás ellenére elvétv^ volt csak szükség az elszólás jellegű stilisztikai hibák javítására. Azokon a helyeken, ahol értelemzavaróan hiányzott egy-egy szó vagy mondatrész, a kikövetkeztetett kifejezéseket szögletes zárójelben [ ], azt a néhány mondatot és mondatrészt pedig, amelyet nem sikerült pontosan értelmezni, egy megkülönböztető jelzéssel ellátott zárójelben /: :/ közöljük. AZ IRODALOM ELMÉLETE 1919. május 7. A múlt órán részletesen ismertettem Brunetiere elméletét, amely szerint az irodalmi műfajok éppen olyan faji életet élnek, mint a szerves világ egyéb specialitásai: születnek, elérik virágzásuk tetőpontját, azután elöregednek, meghalnak; és amely szerint az irodalomtudománynak főszempontja éppen az lenne, hogy ezeknek a fajoknak életét írja le, vetéléseknek, születésnek és halálnak és új fajokká való átalakulásnak törvényét állapítsa meg. Illusztráltuk ezt az elméletet magának Brunetiére-nek példájával, főleg azzal, amely arra vonatkozott, hogyan alakul át a francia irodalomban az ékesszólás lírai műfajokká. 10 Erre az elméletre, ha visszatekintünk, nem hallgathatunk el egy kritikai megjegyzést, amely minden hasonló elméletre vonatkoztatható, minden olyan elméletre, amely valamely társadalmi jelenséget a szerves élet jelenségeivel állít párhuzamba — amelynek mint központjára utal oly sok elmélet — a kollektív társadalom életét, a szellem termékeit, az ember szellemi termékeit az állati szervezetekhez hasonlítja. Kritikai megjegyzésünk az, hogy az ilyen hasonlat mindig csak hasonlat. Ha sok dologban hasonlítható ugyan egy társadalomnak az élete, vagy pedig a szellemi termékek egy stílusának a fejlődése egy állati szervezetnek vagy egy állatfajnak a fejlődéséhez és éréséhez, azonban ez csak hasonlat marad, amely bizonyos pontokon mindig sántítani fog, amelyekből nem lehet következtetéseket levonni és nem lehet kiterjeszteni. Ezzel a fenntartással tekintsünk a Brunetiére-féle elméletre is. De ha ezt a fenntartást megtettük, lehetetlen semmit nem látnunk, hogy abban sok hasznos gondolat van, amit használhatunk kutatásaink közben. Az első dolog, mely mindjárt kellene illeszkedjék a mi eddigi fejtegetéseinkbe, az, hogy Brunetiere magukból a művekből indul ki. Az irodalmi művek fejlődését veszi vizsgálat alá, s a művek vizsgálatában arra az eredményre jut, hogy ezeknek vizsgálata nem lehetséges másként, mint a történeti szempontra, a fejlődés szempontjára való tekintettel. Sőt, hogyha tovább gondoljuk, és eszünkbe jut az is, hogy a fajok átalakulásának a fő okát Brunetiere az egyéni Ferdinand Brunetière: L'évolution de la poésie lyrique en France au dix-neuvième siècle (1894.)
