Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Németh G. Béla: Világkép és irodalomfelfogás Az európai irodalom történetében

Ami, természetesen, nem jelenti, hogy bármely korábbi munkájának világképe és irodalomfelfogása azonos lenne ezével. A dinamikusan fejlő és alkotó idő e nyugtalan érzékelőjének szellemét illetően különösen képtelen föltételezés volna ez. 2. A Babitscsal foglalkozó irodalom ma már meglehetősen nagyterjedelmű, bár elsősorban közlő, filológiai természetű. Adósa vagyok ennek az irodalomnak is, de kivált annak, amely a feltárással együtt bátran és igen szép eredménnyel a feldolgozás területére is lépett. Barta János, Kardos Pál, Keresztury Dezső, Király István, Reisinger János, Rónay György, Sőtér István, Ungvári Tamás és még néhány mások munkáinak, de mindenekelőtt Rába György nagyszerű könyvének. Ha nem utalok rájuk újra meg újra, •— pusztán az idő kímélése érdekében történik. Mintahogy az is, hogy viszonylag magától szerzőmtől is keveset idézek. Annál is inkább, mert Babits szövegei, mint az igazi gondolati szerzőkéi, többnyire logikai láncba illeszkedőek, abból nehezen kiszakíthatóak, ritkán aforisztikusak, tétel- vagy maximaszerűek, s még ritkábban kinyilvánítóak. Ugyancsak e kényszerű ökonómia, és az alkotáslélektani szövegtisztelet az oka, hogy auktoromnak szigorúan értekező prózájára korlátozódom. A vers és széppróza direkt tartalmi bevonása — a poetikai-műfaji közvetítettség s a műalkotás-szándék analízise nélkül — megengedhetetlennek tűnik nekem, ha még oly bevett gyakorlat is ez a mi irodalomtörténetírásunkban, — bár éppen a Babits-tanulmányok java, különösen éppen az imént kiemelt könyv mentes ez eljárásoktól. 3. Babits konzervatív liberális világképének s belőle s ráépülő irodalomfelfogásának magával hozott elemei közül itt, e művéről szólván, úgy véljük, hármat különösen fontos kiemelni. 3/a. Az első közülük családjából, iskoláztatásából, környezetéből eredett katolicizmusa. Ez első korszakaiban a felszíni rétegek alatt mélyen húzódott el s közvetlenül alig nyilatkozott meg, hogy utolsó szakaszaiban viszont annál hathatósabban törjön fel és lépjen előtérbe. Nem azonos, természetesen, ez a kései, kivált ez az itt, e művében megnyilatkozó azzal, amit örökségül hozott. Meggazdagodott és átalakult mindazzal a művelődési és művészeti élménnyel és eszmélkedéssel, amit egy folyton olvasó ember, egy folyton meditáló élet eredményeként e kötetébe gyűjthetett. Művészinek és művelődéstörténetinek, liturgikusnak és erkölcsinek, hagyományt őrzőnek és hagyománnyal szabályozónak látszhat ez a katolicizmus első pillanatra és első sorban. Pedig nem csak az, sőt, elsősorban nem az, hanem bölcseleti s ezen belül ismerettani és ontológiai, metafizikai és transzcendencia