Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Mikó Krisztina: A nemzedéki kérdés vitája (Kettős portré Babitsról és Halász Gáborról)
köreit. Éppúgy, mint ahogy az „ideges esztendők" klasszikus szerkesztési elvek szerint megfogalmazott Sziget és íenger-beli (1925) élményanyagát is a háború utáni valóság nagy történelmi törésével magyarázza. A „líra halálának" veszélye felől közelítve Babits „konzervatív" — azaz örökségvállaló — költészetéhez, nem meglepő tehát, hogy Halász Gábor számára a babitsi új klasszicizmus eddigi értékrendje új jelentéssel bővül, ö is felismeri, hogy „a bajok szennyes tengerében megnő a fontossága a szigetnek, az »ideges esztendők^ pokoli lármájában egyetlen menedék a ^kettes csönd«". 16 De — s mindkettejük pályaképe szempontjából ez a lényegesebb — nem „önmagában zártan", mert a nemzeti és a politikai aktualitás Babits háború előtti hangjától eltérően szokatlan erővel lesz része költészetének. A kritika tehát nyíltan vallhat a háború, sőt a fehérterror élményének költészetalakító hatásáról is, mely a pacif izmus és az értékőrzés vállalása mellett magyarázatát adja az alkotói befelé fordulásnak is. Érthető azonban, hogy az ezidáig történelmi korok és ízlésformák különbségét kutató Halász Gábort elsősorban „A sziget nem elég magas" elkötelezettségét valló alkotó érdekli elsősorban. Formaművészettel szembeni hangváltásának mindennapi, pátoszt, bensőséget sugárzó egyszerűsége, a „kis dolgok kultuszát" szerkesztési elvvé avató költő, akinek Sziget és tengere „csatanyerés önmaga és nemzedéke számára". És — kritikusa nemzedéke számára is. Babits következő, Az Istenek halnak, az ember él (1927) című kötetének érzelmi kötődést és természettel azonosulást bizonyító idilljein keresztül jut el Halász költője Vörösmartyéra emlékeztető gondolati lírájának elismerő értékeléséhez. Babits „mag hó alatti", értékőrző magatartását tekintve az adott pályaszakasz elsődleges jellemzőjének, Halász Gábor A gazda bekeríti házát című művet a kötet ars poeticájaként értékelve jut arra az ismét teljes értésről tanúskodó felismerésre, hogy a választott magatartás régi és új vitájában minden alkalmazkodás ellenére a múlt öntudatának megerősödését bizonyítja. Erre felel a Cigány a siralomházban „Nem magamért sírok én: testvérem van millió" kezdetű sorának a felelősség etikájával kibővülése, míg a verset záró „Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull / s nem kérdi mire jó" gondolata már a Versenyt az esztendőkkel (1933) Prosperóját idézi. Az Engem nem látott senki még előző kötetbeli program versére ugyanis itt a Mint a kutya silány házában felel: „Magamra maradtam, magamra / és hangom mint vén kutya hangja / rekedt már". Halász Gábor tehát felismeri, hogy a Versenyt az esztendőkkel (1933) a fordulat kötete Babits életművében. Az ifjúkori újítások ugyanis új tartalommal, egzotikum helyett vízidként és szorongásként térnek vissza, mert „a babitsi idill minden burkát elvesztette". A magányélmény kiteljesedését bizonyító kötet írójával azonosuló elemzés ezért válhat a Babits-lírát vállaló legszebb vallomások egyikévé. Mert „A kritikusnak, aki vitázik a régivel és küzd az újért, igazi öröme mégiscsak az, ha fejet hajthat a minden változásban örök Nagyság előtt." 17 Azonban, ahogy a költő számára a másik költő, az esszéíró számára a másik esszéíró tevékenysége érdekes elsősorban. Babits esetében viszont — az esszéíró bőrébe bújt költő. Halász Gábor nemzedéke minden „ellenzékisége" ellenére is fejet hajtott a lírikus Babits előtt. Izlésformája önarcképét tükröző olvasmány élményeinek krónikáját azonban az összefoglaló műhöz illő kritikai módszerrel 18 Halász Gábor: A húrom Babits-arc. Erdélyi Helikon, 1933. 493. 1. 17 Uo. 496. 1.
