Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Mikó Krisztina: A nemzedéki kérdés vitája (Kettős portré Babitsról és Halász Gáborról)
vizsgálták — és vetették el. Nem véletlen tehát, hogy a par excellence kritikus Halász Gábor híres nemzedéki vitacikke is e mű alapján született meg, nem egy, hanem két ízlésforma önarcképévé szélesedve. A nemzedék Babitscsal folytatott vitája ugyanis két szempontból is az örökség és a felhasználás kettős portréját teremti meg: Babits és az esszéíró nemzedék eltérő múlthoz kapcsolódásával éppúgy, mint a már követői számára „múlttá" lett költő és a fiatalok elszakadási szándékát illetően. Babits művében ugyanis — bár ő hangsúlyozza, hogy nem irodalomtörténetet, hanem az olvasó kalandjait teszi közzé — csakúgy, mint a líra halálának siratásakor, a lélek állandóan ismétlődő felfedezését biztosító érzelmi lázadások koráé, a XIX. századé a főszerep. Esszéíró tanítványai viszont a megoldás, megnyugvás és lelki egység szintézisét megvalósító diadalra jutott értelem százada, a XVIII. mellett szavaznak. Az új nemzedék állásfoglalása csak a választott műfajoknak megfelelően differenciálódó „részletkérdésekben" tér el egymástól. Halász Gábor újra csak a Szent Tamás-i ész, a pascali értelem és a Descarte-i intellektus szintézisét keresve jut el a XVIII. század primátusának hirdetéséhez. Nemzedéktársánál, Szerb Antalnál, mint láttuk, a „köztes állapot", a racionalizmus és az érzelmek együttes lázadásának pillanatát megteremtő, s általa preromaníikának nevezett időszak értelemkeresése kerül az elemzések középpontjába. A harmincas évek közepének kulcsszava azonban nemcsak az esszében, hanem a többi műfajokban is az értelem, illetőleg annak keresése lesz, hiszen „sohasem voltak idők veszélyesebbek": most már minden író a háborúhoz vezető azonos utat járja végig, s a Nyugat első nemzedékétől József Attiláig — akinek utolsó éveiben szinte soronként fordul elő az értelem keresésének problematikája — mindenkit a világ rendező elvek közé fegyelmezése foglalkoztat. Ez foglalkoztatta Babits Mihályt is, de szabad kezet adva ebben az individuumnak, azaz már ismert elveit fogalmazva újra. Amiben ugyanis Babits a nemzedékek elválaszthatatlansága megteremtésének lehetőségére ismert, az a tragikusan érett fiatalság számára új vezérelvek keresését jelentette. És a nemzedéki önállósulás reményét. Babits tehát alkalmazóknak nevezi Halász Gábor nemzedékét, mely kijelentette már, hogy „Az életpályán kívül semmi sem következik belőle ránk". 18 De mindezek ellenére, mert írásaikban minduntalan a saját gondolatai visszacsengését véli felfedezni, úgy ítéli meg, áthatja őket „a tartozás túlságosan erős érzése", 19 az Oedipus-komplexum, melyre már Sárközi György tíz esztendővel korábban fogalmazott levele kapcsán is figyelmeztetett. Halász Gábor Babits válaszára írott „személyes kérdésében" fiatalsága nemzedékéhez és mesteréhez való kettős kötésében Goethéhez hasonlítva Babitsot, egyszerűen oldotta meg a „két kötetnyi magánüggyel" kapcsolatos vitáját: „Goethe is ellenségeket látott fiatal tisztelőiben, de hagyta, hogy a maguk útján járjanak. Mi sem kívánunk egyebet." 20 Babits tehát a legtöbbet érte el a nemzedéki kérdés vitájában. Mint egykor Ostwald, az orvosfilozófus, „tanítványaiban tette ,feleslegessé' önmagát". A vele való szenvedélyes vita ugyanis az elszakíthatatlan összetartozás bizonyítéka lett, hűsége és helytállása végérvényesen példává emelkedett. 18 Halász Gábor: A nemzedéki kérdés vitája. (1935) In: VáíugaiOtt írásai. 261. 1. 19 Babits Mihály: A nemzedéki kérdés vitája. (1935) In: Írók két háború közt. Bp., 1941. 174. 1. 20 Halász Gábor: Személyes kérdésben. (1935) In: Válogatott írásai. 280. 1.
