Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Kabdebó Lóránt: A költő és egy szerkesztő (Babits és Balogh József kapcsolata)
Remélem, levelem tűrhető egészségben talál, és hogy állapotod kielégítő. Esztergom bizonyára gyönyörű volt ezen a napsugaras nyáron. Szebb és derűsebb őszt kívánok Neked, mint aminők ezek a korán ránkszakadt szürke augusztusi napok. A Nagyságos Asszonynak kézcsókomat jelentve, vagyok őszinte köszönettel régi tisztelő híved Balogh József Ez a Babits lehetett az a példa, akit a világháborús helyzetben zászlajára emelhetett az a folyóirat, amely ekkor már nem a revíziót, hanem a magyar kultúra humanista folytonosságát szándékozott dokumentálni a külvilág számára. 1939-re emlékezve Passuth László a következőket írja: „A Nouvelle Revue de Hongrie novemberi számában írom a sajtószemlét. [...] Babits Mihálynak a Pesti Napló egyik utolsó számában megjelent cikkét ismertetem: „..Magyarország kint maradt a háborúból; kint is kíván maradni belőle továbbra is . ..' [. ..] A sajtószemle megkeresi a különböző árnyalatokat. Kétségtelen, hogy ez a hang, ami felhangzott az NRH-ban, már akkor magános lehetett Közép-Európában." 23 Babits halála ennek a humanizmusnak volt nagy vesztesége, de alkalom is az ismételt manifesztálásra. La tragédie de Michel Babits című megemlékezését maga a főszerkesztő, Balogh József ezekkel a mondatokkal zárja: „II ne sera jamais possible de faire comprendre à l'Occident la Hongrie sans Babits; sa vie, son oeuvre, sa culture, sa pensée, sa méthode personnifient le monde occidental hongrois sous le signe et au service duquel nous rédigeons cette Revue depuis dixans. Nous concevons notre mission comme il concevait lui-même la sienne." És ezután A tömeg és a nemzet utolsó szavait idézte emlékezetbe, mintegy a költő végrendeletét: „Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei. Ha őket az áradat prédájául engedjük, micsoda anyagi előny vigasztalhat? Akkor többé talán nem is nemzet a nemzet. (Csak tömeg vagy állam.) S minden bizonnyal nem magyar a magyar!" A müncheni egyezmény előtt éppúgy, mint a világháború kirobbanása és továbbterjedése éveiben így juthatott el Babits szava egy világnyelven legálisan — mivel Franciaországgal hadiállapotba soha sem kerültünk — sokfelé, az utóbbi háborús bezártság ellenére is. Balogh József ezzel már nemcsak Babitsot, a költőt szolgálta, de szolgálatot tett hazájának és az egyetemes humanizmusnak is. Ezeket, a Keresztülkasul az életemen című kötetben összegyűjtött kései Babits-írásokat már nem ő inspirálta, de időben felfedezte jelentőségüket, és továbbította — talán nem nagy szó ez esetben, ebben a tragikus történelmi helyzetben — az emberiség felé. Ha esetenként a szerkesztői céltudatos szívósság talán erőszakosságnak tűnt is fel a költő vagy környezete szemében, Balogh igazi értékelését nem az özvegy utólagos vádaskodása, de a költő köszönetteli elismerése jelentheti. Balogh szerényen hallgatott erről a levélről, csak a teljesen visszautasító özvegyi Lásd: Passuth László: Barlangképek. Bp., 1978. 25. 1. Passuth valószínűleg saját francia szövegét fordítja vissza emlékezésében. Babits eredeti szövege: Magyarország kívül maradt a háborún, s kívül akar maradni ezentúl is." (Csak énekeljetek !, Pesti Napló 1939. október 15.)
