Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Kabdebó Lóránt: A költő és egy szerkesztő (Babits és Balogh József kapcsolata)

érték el azonnal a művészi tökéletesség tetőfokát [• ..] Az Őskeresztény költők műveletlen vagy félművelt emberek lehettek, akik még hozzá meg is vetették a műveltséget, mint a mai kommunista a ,polgári' kultúrát." [És ha már ezt a hasonlatot leírtuk, a benne rejlő távlatot átgondolva a folytatást is hasonlatként kezelhetjük: ,,a művelt lelkek szomja is mindinkább rátalált az Igére, s a művelt neofiták hasznos voltukhoz képest vezető szerepet kaptak az Egyházban, így jelent meg végre a kereszténységben a művelt és tudatos Poéta, hogy előzőinek naiv érzését az antik verskultúra eredményeivel összekötve a negyedik század folyamán a szent énekköltés első nagy virágkorát kivirágoztassa." De ennek konzekvenciái már túlvezetnek a tárgyalt témánkon.] Másrészt találkozik Babits egy új orientációjú közeggel, amely a polgári irodalom legmodernebb eredményeivel telített. Hiszen a Daníe-füzetet is magában foglaló Kincsestár éppen ezeket a legújabb eseményeket rögzíti. (Lásd Szerb Antal, Kállay Miklós, Pukánszky Béla, Várady Imre idézett könyveit.) Daníéja bevezetőjében tehát saját korábbi és a fiatalok akkori modernség-eszményét is mérlegre kellett tennie. Bevezető fejezete ezért állhatta meg külön cikk gyanánt is helyét Dante és a mai olvasó címmel közölve az Erdélyi Helikonban. Ebben mintha korábbi avantgarde-vitáját folytatná, higgadtan hozzátéve az újabb évtized alatt tapasztaltakat és kanonizáltakat: ,,Ha korunk az embert kívánja látni a költőben, az egész embert, ahogyan legmélyebb s legemberibb gyökereiből kinő, ahogyan a világba belefogódzik, abban körülnéz, akar és cselekszik: nem találhat nekivalóbb költőt. Bizonyos értelemben Dante legaktivistább költője a világirodalomnak. S ez a szó igazi értelme: mert Dante nemcsak jelszavakban és elméletileg játszott valami elvont aktivistás kéjeivel: ő tudta, mit akar, s élete is cselekvő élet volt, azon ritka életek egyike, hol cselekvés és alkotás nem bénítják egymást. Mert ez a cselekvés ugyanonnan nőtt ki, ahonnan az alkotás: a legmelegebb és legegyénibb emberi mélységből, a szerelemből; s föltört, mint maga az alkotás, a legáltalánosabb és legönzetlenebb emberi magasságig, az emberi közösség, egység és méltóság igazi és tiszta átérzéséig, mely maga a vallás, a keresztény vallás. Korunk erotizmusa és kollektivizmusa egyformán meglelhetik e középkori zseniben azt, ami rokon és érdekes." [Hogy a vallás fogalmát itt milyen hangsúllyal használja a költő, arra még visszatérünk.] És ha a kifejezés oldaláról szembesíti a hagyományt és a modernet, megteszi ugyanezt a kompozíció, a megformálás mikéntjének összemérésében is, —• ne felejtsük el, Szentkuthy Prae című regénye fogantatásának évében: „Hogyne lenne fáradság hatszáz év múlva olvasni azt az írót, akit már életében kommentálni kellett? Korunk nem igen bíztat erre a fáradságra. Nemcsak hírhedt irama, s az Élet és megélhetés mindig nehezebb küzdelmei veszik el az időt. Hanem újabb művészi kánonunk elvileg sem kedvez ennek a terhes, tudós, komplikált és komponált poézisnek. A szabadvers divatját éljük, s a mai ideológia spontán ömlő, őserejű, a tudattalan mélyeiből frissen és nyersen feltört művészetet kíván. De [. . .] bármily ős és egyszerű emberi mélységekben keressük a Költészet igazi kútfejét, mégsem áll az, hogy a legérdemesebb költői alkotások egyszerűek és mindenkinek könnyen hozzáférhetők. Inkább még az ellenkezőt lehetne elmondani. Minden szép dolog nehéz; s a Nagy Művészet tudós komplikáltságait megvető új kánon hívei maguk alkották talán az olvasók átlaga számára legnehezebben élvezhető alkotásokat. A magas Költészet nehéz és komplikált, ma úgy, mint azelőtt; s Meredith, Proust vagy Joyce olvasása nem kevesebb enciklopédikus tudást és tanulást, nem kevésbé fáradságos, ezoterikus behatolást igényel, mint akár Dantéé."