Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Kabdebó Lóránt: A költő és egy szerkesztő (Babits és Balogh József kapcsolata)
Utasítani. Hogy a felkérés személyre szóié számítás eredménye, arra bizonyíték a Kincsestár listája: nem portrékat, hanem tablókat szoktak általában íratni. A Dante füzet tehát külön Babitsra mért feladat. [Apropos: kitaláló! Bisztray Gyula kétségbe vonja Balogh szerzőségét. A koronatanú, Balogh csak annyit írt az Amor Sanctus történetét felidézve: „Kis Dantejét egy évvel korábban adtam ki a Magyar Szemle Társaság Kincsestárában." Bisztray szerint Balogh kiadói viszonyát Babits Mihállyal éppúgy, mint Horváth Jánossal is, ezeknek közös barátja, Szekfű Gyula tette lehetővé: Szekfű Gyula igen tapintatos közvetítő és összekötő volt a tárgyalások során, több ízben segített a kiadói „üzleti érdekeket" a magasabb irodalmi és tudományos érdekekkel egyeztetni. Ezután pedig kategorikusan kijelenti: „A fennmaradt — sajnos, hiányos — levelezésből megállapítható, hogy az ötlet Szekfű Gyulától származik." A kettő pedig mégsem következik egyértelműen egymásból. Ugyanis az első fennmaradt levél, amely utal az előzményekre, csak záradékában hivatkozik Szekfűre: „Igen tisztelt Szerkesztő Űrnak vagyok a Budapestről mostanság távol levő Szekfű Gyula szíves üdvözletét is tolmácsolva készséges híve Balogh József". Egy tény, Szekfű 1928. április 3-i levelével ismerteti meg (más ügyben!) Babitscsal dr. Balogh József „barátom"-at, „aki a Szemlénél teljes önzetlenséggel végez igen sok munkát". Szekfű akarata ellenére Balogh nem cselekedhetett, a kapcsolatfelvétel lebonyolításában a közvetítő szerepe szinte érdektelen. Az indító lépés valószínűleg Szekfű személyes közreműködésével, vagy a rá való nyomatékos utalással történhetett, amelynek utolsó emléke Balogh már ismert levelének záradéka. Mégis, hogy az ötletből kapcsolat lehetett, az már kizárólag Balogh szívósságának köszönhető. Szekfűről a további levelekben már nem is esik említés. Ha a Daníe-füzet teljesen Babitsra méretezett feladatnak tűnik, még inkább az ő alkatához illőnek érezzük a középkori himnuszfordításokat, az Amor Sanctust. Mégis ez esetben fel kell figyelnünk Balogh emlékezésének egy elszólására, amelyből kitűnik, hogy csak azután kéri fel Babitsot a fordításra, miután Kosztolányival elakadtak az előzetes tárgyalások. Tehát ez esetben a téma ötlete volt előbb, mellyel először a Szent Imre himnuszokat fordító Kosztolányihoz fordult Balogh. Pedig Babits katolikus-szemlélete, valamint egy — bár ellentétes ihletben fogant — tematikus antológiája, az Erato eleve alkalmassá tette az újabb antológia készítésére. A munka során ez be is bizonyosodott. Éppen ez az együttmunkálkodás hozta közelebb egymáshoz a két, szemléletben és alkatban is olyannyira különböző embert. Erre az együttmunkálásra emlékezve kérhette később, már a halállal küszködő költőt a szerkesztő egy újabb himnusz lefordítására. Babits pedig napokat szentel az újabb, akkor már baráti kérés kielégítésére, mégsem tudja — ereje fogytán — teljesíteni, Balogh emlékezésében csak Babits töredékes kísérletét idézheti, mint e kései erőfeszítés dokumentumát.] Az eddigi dokumentumközlések általában a Babits-levelek publikálását, illetőleg a kötetek megjelenési körülményeit tartották feladatuknak. így ezek az adatfeltárások éppen azt a kitartó szervező munkát takarták el, amelynek eredményeként egyáltalán létrejöhettek ezek a kötetek. Az egész levelezés vezérszólama a pontos, szuggeráló tárgyszerűség, amelyen mindig áttűnik a valódi
