Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Cenner Mihály: Az arany ember dramatizálásának színháztörténete

Felmerül a kérdés, hogy az előző, ugyancsak Paulay által beiktatott jelenet miért maradt ki a nyomtatott szövegből, s maradt helyette az eredeti megfogalmazás. Erre kétféle választ adhatunk. Az egyik, hogy a rendező változtatása csupán az előadás pergőbbé tétele miatt történt, mintegy drámai összevonásként, tulajdonképpen dramatizálva Timár Mihály monológját, tehát nem történt lényeges változtatás a darab menete szempontjából. A másik — és valószínűbb — feltételezés, hogy az első Paulay-változtatás talán csak a nyomtatott szöveg megjelenése után történt, egy — még mindig Paulay által rendezett — előadás során, de az előző előadások tanulságának figyelembevételével, a drámai hatás kedvéért és fokozása érdekében. Ez utóbbi feltételezésünk valószínűsítésére, sőt megerősítésére még a kritikák tárgyalása során visszatérünk. Az előadás Említettük már, hogy Az arany ember drámakézirata azáltal, hogy Paulay Ede a rendezői instrukciókat, a színpadi állásokat beleírta és belerajzolta, továbbá a rendezői húzások és betoldások következtében rendezőpéldánnyá vált. Nyilván ennek az alapján készültek a kiszerepezések, s feltehetően belőle készült a súgópéldány is, bár több példa van arra, hogy a benyújtott kézírásos példányt használták súgópéldányul is. (Paulay alatt a színháznál már rendszeresítették az ügyelőt is, tehát készíteni kellett legalább egy ügyelőpéldányt.) A színmű kézirata Paulay bejegyzése szerint 1884. május 28-án érkezett a színházhoz. Másnap, 29-én Vadnay Károly, június 7-én Csiky Gergely, június 14-én Szigeti József drámabíráló bizottsági tagok kapták kézhez. A darab bírálatait nem ismerjük, azok feltehetően elpusztultak a Nemzeti Színház többi iratával együtt az Országos Levéltár égésekor, 1945-ben vagy 1956-ban. Nem kétséges, hogy mind a négy bíráló előadásra alkalmasnak találta, hiszen a végeredmény ismeretes: a darabot még ugyanabban az évben bemutatták. A drámabíráló bizottság tagjai részint az illusztris szerzőre való tekintettel siettek bírálatuk benyújtásával, részint Paulay is sürgethette őket, hogy még a szezonzárás előtt dönthessenek a darab előadásáról. Az új darabra és általában újabb prózai művekre azért is volt szüksége a színháznak, mert 1884 őszétől már működik az Operaház, és a Nemzeti Színház műsoráról az operák átkerültek az új dalszínházba, s hiányukat újabb prózai darabokkal kellett pótolni. A Nemzeti Színházban 1884. június 30-án, éyadzáráskor tartották meg az operai előadások búcsúját. Ezen a napon Rossini A sevillai borbély c. operája került színre, ugyanaz, amely a Pesti Magyar Színház első operaelőadása volt 1837. augusztus 29-én. Az új évad 1884. augusztus 20-án Az ember tragédiája előadásával kezdődött. Bemutatóra csak október 1-én került sor, Paulaynak tehát volt ideje foglalkozni Az arany emberrel. A helyszínre vonatkozó szerzői utasításokat megbeszélte Spannraft Ágoston díszlettervező- és díszletfestővel, aki a szerző és a rendező elképzeléseinek megfelelően új díszleteket készített. Az új díszletekről a bemutató előadás színlapja is említést tesz, mert bizony a Nemzeti Színház költségvetése nem tette lehetővé minden darabhoz új díszlet készítését, gyakran a régieket kellett átalakítani, vagy ha a célnak csak kissé is megfelelt, a meglevő régi díszletet használták fel az új darabhoz is. (Alig egy éve Paulayt heves támadások érték Az ember tragédiája bemutatójára készített költséges díszletek miatt.) A rendezőpéldány utolsó lapján megtalálható a rendezői kék ceruzával írt bútorok és kellékek jegyzéke. Ilyenek: bogrács a tűzön; kerek kosár gyümölcsöknek; táska aranyaknak, szíjon függ; tál, amibe a füstölt húst feltálalják;