Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Sándor István: Adomák és adomafunkciök Jókai életművében

adomákat csaknem minden város krónikáiból lehetne kiszemelni" — olvassuk egyik szerkesztői üzenetében. (1858. 18. sz. 144.) Az adomák további hányada szorosabban kötődik a jelenhez, a Bach- és Schmerlig-korszakhoz, a kiegyezés és a Tisza Kálmán-éra viszonyaihoz. Leggazdagabb azonban az olyan típusú történetek képviselete, mint amelyeket A magyar nép adomái c. gyűjteménye „táj-", „faj-", illetve „osztályadomák" címen közölt, s amelyeknek számos darabja közszájon forgott, sokszor a hagyományozódás jellegzetes jegyeit viseli. E rétegek pontosabb meghatározása azonban további vizsálatot igényel, s csak a Jókai-anekdoták kritikai kiadása alapján lesz lehetséges. Merített-e Jókai az Üstököshöz korábbi magyar vagy külföldi anekdotagyűjteményekből, humoros folyóiratokból? Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy lapjában a kölcsönzések száma elenyészően csekély. írónk jól tájékozott az adoma magyar és nemzetközi irodalmában. Ismerte múltunk olyan kiadványait, amilyen Kónyi János műve, A mindenkor nevető Democritus (Buda 1784— 85) vagy Szirmay Antal Hungária in parabolis c. munkája (Buda 1808) és a Gaál György kiadta élclap, A tudós palóc, avagy Furkács Tamás levelei (Pest 1803—1804, összesen 6 füzet). Kortársai munkái közül Vas Gereben, Szokolay Viktor (írói nevén Garam) s a cigány-adomákat gyűjtő Hegedűs Lajos kiadványait említi. A régi külföldi munkák közül a Lyrum Larum Löffelsthiel (1730) c. német gyűjteményt ismerte. Regényeihez, novelláihoz igénybe vette a Dictionnaire contenant les anecdotes historiques de l'amour c. francia kiadványt (Troyes 1811, vö. Hankiss János: Jókai és egy francia anekdotakincs, It. 1928. 1—22.), az ebbe foglalt szerelmi történetek azonban adomának aligha tekinthetők. Említi a bécsi Saphir Humorist c. folyóiratát, s a nálunk is sokat forgatott müncheni Fliegende Blättert, de ezek közleményeitől élesen elhatárolja magát. Egyik szerkesztői üzenetében olvassuk: „Hasonló adoma-kísértetet írt le Saphir a »Humorist«-ban, nem örömest közlünk utánzásokat; más talán jobban sikerülend." (1858. 17. sz. 136.) A Fliegende adatairól pedig elismerte, hogy „gründlich" etnográfiáknál is pontosabb képet nyújt a német életről; ám adomáit a magyar népével egybevetve kiderül, hogy ezek „egymás mellett igen; de egymás helyén soha nem fognak állani." (JKK CB V:343.) Szerkesztői munkájának egyik újra meg újra hangoztatott elve volt, hogy „élcekből és adomákból nem lehet a fordításokat használni". E véleményt napjainkban természetesen bízvást megkérdőjelezhetjük, legalábbis vicceink bizonyos körére nézve. Az elv azonban Jókai korában sem egészen általános érvényű. Ujabb összehasonlító tanulmány igazolta, hogy éppen az Üstökös, s más egykorú magyar élclapok ösztönző hatásúak az összbirodalom nemzetiségeinek hasonló vállalkozásaira, így a Pesten tanuló erdélyi román jogászifjúság képviselői, M. V. Stanescu, G. Ardeleanu, I. Vulcan, I. Grozescu közvettíésével a román nyelvű szatirikus sajtóra is. (Vö. Livia Grämadä: Die ungarische und rumänische satirische Presse aus Pest im 19. Jahrhundert, in: Armarium. Studia ex história scripturae, librorum et ephemeridum. Hgg. von Piroska Dezsényi-Szemző und László Mezey, Bp. 1976. 299—31

6T} Mellőznünk kell itt Jókai olyan további adomakiadványainak elemzését, amilyen pl. az 1859 és 1864 közt évenként kiadott Kakas Márton naptára c. kiadvány (1859-ben pl. több mint 100 adomával), s utóbb a Jocus és Momus c. kötet (Bp. 1888.). Külön tanulmányban kívánjuk bemutatni azt is, mint gazdagítja adomakincsünk a regény- és novellaíró Jókai írói eszköztárát, mint jelentkezik szépirodalmi műveiben hatásaival az adoma — hol csupán célzásszerűen, hol betétként, többé-kevésbé díszül, máskor motívum gyanánt, szervesen a cselekménybe szőve, vagy éppen záró csattanóként teljesítve ki azt; mint alakítanak