Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Sándor István: Adomák és adomafunkciök Jókai életművében

Hogy viszonylik a gyűjtemény a magyar adoma-anekdota műfajának korábbi gyűjteményeihez — e kérdésre további kutatások alapján lehet majd válaszolni. Egyes darabjai nyilván a műfaj nemzetközi készletéből kerültek népünk használatába, olykor hosszú évszázados utat hagyva maguk mögött néptől népig történt vándorlásuk során, s egyre váltogatva alkalmi színeiket, egyre alkalmazkodva környezetük nyelvi, földrajzi, társadalmi viszonyaihoz, de a szájhagyomány törényszerűségei szerint bővítve adomái jelleget biztosító struktúrájukat. György Lajos a kötet 17 adomáját kísérte végig történeti fejlődésének útján a műfajt tárgyaló jeles monográfiájában. (A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai, Bp. 1934. vö. itt a 33., 55., 95., 109., 112., 121., 124., 138., 151., 154., 163., 177., 185., 189., 219., 225. és 248. sz. anekdoták elemzéseit.) A hasonlóak számát azonban messze meghaladja az olyan adomák mennyisége, amelyek szorosan és egyértelműen népünk, vagy annak egyes csoportjai, pl. a székelyek, palócok, debreceniek, szegediek életviszonyaihoz kapcsolódnak, azokból sarjadtak, továbbélésük, hagyományozódásuk feltételeit is azok biztosítják. (Vö. Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója, Bp. 1966. és Sándor István: A székelyek anekdotáinkban, in: A komikum és humor megjelenésének formái a folklórban. Szerkesztette Istvánovits Márton — Kriza Ildikó, Bp. 1977. 122—127.) Mennyire uralkodó Jókai kötetében ez a bennszülött, autochton magyar adomatípus, bizonyítja, hogy történeteinek jelentős része idegen viszonyokhoz igazítva érdektelenné, sőt értelmetlenné válnék. Ezzel a megfontolással szemlélve műve mintegy a magyar anekdotakincs klasszikus anyagát képviseli irodalmunkban. E minőségben azonban korántsem teljes, inkább ad usum delphini válogatás, s nem csupán azért, mert a kényesebb témákat, nyersebb hangnemet igénylő darabokat kirekeszti. Még új, három és félszáz történetet tartalmazó kiadása is csupán igen szerény töredéket nyújt a magyar adomakincs mérhetetlen nagy anyagából. Pedig a nehéz évek, amelyekben gyűjteménye megjelent, szomjazták e derültebb műfajt. Kötetének különleges sikere — két kiadás egy év alatt! — világossá teszi írónk előtt, mennyi fogékonysággal várják olvasói e vidám történeteket. Írói pályájának teljességében szemlélve az, amit A magyar nép adomái c. kötete nyújtott, akár merő kísérletnek is felfogható. A kísérlet sikere viszont ösztönző hatású, hogy az adoma számára még hatékonyabb publikációs megoldást keressen. Minthogy a Bach-rendszer cenzúrája új folyóirat indítását különleges feltételekhez köti, Jókai egyelőre átmeneti formához folyamodik: meghatározott terjedelmű, 10 füzetből összeálló humorisztikus „vállalatot" tervez. így jön létre a Nagy Tükör c. 230 lapnyi mű, ugyancsak Heckenast kiadásában (Pest 1858) — sajátos átmenetként, minthogy látszatra könyv, de valójában folyóirat. Míg adomagyűjteményének címlapján Jókai az „összegyűjté" szóval határozta meg a maga közreműködését, az újabb kiadványban már a „szerkesztette" megjelöléssel találkozunk. Egyes számai pedig lényegében a napilapok, folyóiratok módjára, azok sajátos rovataihoz hasonló beosztásban jelennek meg. Élükön ott a „politikus csizmadia" szerzetté vezércikk; ennek nyomában egy-egy ún. humoreszk, novella vagy vers, mint a lapok tárcarovatában is szokott; azután hírek jönnek, mint pl. Kivándorlási jelenet a svábról, aki „földesúrnak jött Magyarországba", vagy a „Rövid telegraphi tudósítások" olyanféle esetekről, mint pl., hogy Franciaországban „a hegyek jó reménységben vannak, hogy egereket fognak szülni" — stb. Sűrűn jelentkeznek a színházzal, irodalommal, divattal foglalkozó humoros írások és a térfás szerkesztőségi közlemények. A kötet levegőjét azonban adomái biztosítják.