Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Sándor István: Adomák és adomafunkciök Jókai életművében

Figyelmet érdemel a kötetet lezáró „Tartalomjegyzéke a Nagy Tükörnek" (229—230.), amely műfajok szerint osztályozza a közölt anyagot. Bár a beosztásban „Adomák" címszó alatt Jókai 160 közleményt sorol fel, e címek nem merítik ki a műfajnak a kötetben fellelhető anyagát. „Genreképek", „Carikaturák", „Furcsa ötletek" cím alatt osztályozott darabjai közt is számos adomát találunk, amelyeket semmiféle jegy nem különböztet meg az „Adomák" cím alatt közöltektől. Megközelítően kétszázra tehetjük így a gyűjtemény idevágó darabjainak számát. Ezeknek mintegy háromnegyed része már a műfaj mohó és céltudatos gyűjtésének eredménye, mint azt egyik noteszának följegyzései tanúsítják: 643 sorszámozott adomatéma, amelyeket írónk részben itt, részben Üstökös c. későbbi előlapjában hasznosított. [Vö. a 2. (XXI.) sz. noteszt a JKK Följegyzések 1:64—88.] A számoknál azonban többet mond a Nagy Tükör jellegéről az egyes füzetek címlapján megjelenő kép: Kakas Márton, fején kakastollas süveggel, gúnyos tekintettel tartja a hatalmas tükröt, előtte különféle rendű-rangú férfiak és nők; a tükör pedig saját arcuk helyett különböző állatok képét mutatja! Az író, íme, felhagyni óhajtja itt a közlésnek azt a tárgyilagosságát, amelyet A magyar nép adomáinak kötete képvisel, gyűjteményét eleve célzatosnak tervezi. Célzatossága természetesen nem lépheti át a cenzúra szabta korlátokat, bár a politikus csizmadia alakját híván segítségül, ennek módját is megtalálja. Adomái viszont inkább az emberi gyarlóságok, az együgyűség, fösvénység, maradiság, úrhatnámság, divatmajmolás s hasonlók pellengérezésére szolgálnak, inkább általános társadalometikai, mintsem politikai célokra irányulnak. A korábbiakhoz képest újdonság a kötetben az illusztráció. A mű 126 képe közül pedig számos éppen adomákhoz kapcsolódik, sőt az ábrázolásba rejti mondanivalójának lényegét, a célzatot, a csattanót. „Népszerű értekezés a hangsúlyról in praxi" — s a képen: hajdú botozza a deresre húzott parasztot (109.). „Félreértés a sötétben" — a képen pásztorember süvegeli meg az ökröt; aláírás: „Szerencsés jó estét kívánok nagyságos uramnak" (47.). Egy további adoma címe: „A két huszár" — a képen „porosz" huszár, vézna, nyiszlett alak invitálja a jóvágású magyart: „menjünk a findég-fokkátópa, kettő husszarok"; s a magyar válasza: „Egyik én vagyok, azt tudom, de hol a másik?" (124.) (1—4. kép) Van, aki e képeket naivnak ítéli, részben talán stílusuk vagy nyomdai kivitelük alapján (vö. Schöpf lin Aladár: Jókai és a Nagy Tükör, Tükör 1938. 4. sz. 298—299.); az egykori olvasók, a régi adomák közönsége viszont a maga ízléséhez mérve, szívből élvezte őket, s nem pusztán újdonságukért — mondanivalójukért is. Jókai noteszaiból tudjuk, közülük nem egy az író saját alkotása, mások az ő ötletéből születtek. Rajzok beküldésére külön felhívásban is buzdít lapjában, kezeskedve „a kívánt titoktartásról". A Nagy Tükör tíz füzete 1856 novemberétől 1858 januárjáig egyenetlen időközökben látott napvilágot. Hasábjain Jókainak mintegy húsz munkatársa is jelentkezett közleményeivel. Mégis egyet kell értenünk Schöpflinnel : „Fel kell tételezni, hogy az egész lapot, vagy legalábbis túlnyomó részét Jókai maga írta; a stílus is majd mindig őrá vall." Mint adomagyűjteménye, ez a vállalkozása is átütő sikert aratott. Kritikusai elismerően méltatták; ha egy-egy száma késett, sürgették is. A közönség pedig oly érdeklődéssel fogadta, hogy első számát kevéssel megjelenése után újabb kiadásban is közzé kellett tennie. Anyagilag is a vártnál nagyobb jövedelmet hozott. Érthető, hogy Jókai később is szívesen gondol vissza e vállalkozásra, amely az újságírói munka eddig ismeretlen feladataival állította szembe. (1879-ben Visi Imre társaságában ugyanezen címen ismét illusztrált szatirikus hetilappal kísérletezett, amely azonban csak néhány hónapig élt.)