Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Fábián Pál: A XIX. század magyar nyelve és Jókai

Az eddig bemutatott példák, szócsoportok segítségével talán sikerült bizonyítanom, hogy Jókai a tőle elképzelt XX. századot tudatos írói munkával öszszeválogatott nyelvi eszközökkel vetítette az olvasók elé. Mégsem mondhatjuk, hogy A jövő század regénye nyelvi tekintetben az elejétől a végéig egyazon szinten tartott alkotás, hogy minden íze-porcikája a jövőérzést sugallta megjelenésekor az olvasóknak. Ezt a véleményemet azért vagyok kénytelen megkockáztatni, mert nézetem szerint a regényben a jövőt szuggeráló, festő részek, fejezetek aránya a konzervatívnak maradt társadalom eseményeinek elmondásához, problémáinak boncolgatásához képest nem a legjobb, sőt rossz. Rendkívül nagy teret enged Jókai az udvari élet ábrázolásának, aminek következtében megjelenik egy „jövő századi!" könyv lapjain a lever 'a reggeli felkelés szertartása', hofjunkerek 'apródok' és kammerdinerek 'komornyikok' segédkeznek az uralkodónak, aki hof concerter! 'udvari koncerten' vesz részt, majd galatafelt 'díszebédet vagy -vacsorát' ad az előkelőségek tiszteletére. A szórakozásról a maître du plaisir gondoskodik. A hölgyek shawlt borítanak a vállukra, és sokírozzák magukat, ha valaki netán illetlenül viselte magát társaságukban. A Jókai korabeli polgári társadalom jellegzetes zsargonszavai (etablíroz 'megalapoz', privatier 'magánember', au contraire 'ellenkezőleg', affreuse 'borzasztó', mesquin 'senkiházi', fripon 'csaló' stb.) annyira elárasztják a regény lapjait, hogy nemcsak minket bosszant, hanem zavarnia kellett az egykori átlagolvasót is. S talántalán többeknek megfordult a fejében, hogy annyi szép jövőbeli találmány ellenére mégis minden hogyan maradhatott a régiben. Ugyanezt az érzést sugallhatja a parlamenti élet, illetőleg az azt leíró szóanyag: sessió 'ülésszak', cloture 'vita erőszakos lezárása', delegációk 'parlamenti közös bizottságok', extraordinarium 'rendkívüli költségvetés', perduellis 'felségsértő' stb. Egy olyan XX. századi parlamentben, amelynek ilyen a nyelve, valóban csoda, hogy a szerzetesrendek eltörlését célzó törvényt megszavazták. Azt hiszem, ha nyelvi tekintetben valami miatt elavultnak érezzük ma már A jövő század regényét, akkor ezekért a társadalmi konzervativizmust tükröző, nyelvünkből rég kiveszett, és egész mai felfogásunkkal ellenkező, negatív asszociációkat keltő szavakért érezzük a legkevésbé „jövő századinak". A méltsás főrendiház megszólítás, nem tagadom, erősen zavarja XX. századi érzékenységemet, sokkal inkább, mint például az éleny. Mi a tanulság a mi számunkra abból a rövid nyelvi vizsgálódásból, amelyet megkíséreltem? Mivel még a legmerészebb fantáziájú író sem lát a jövőbe, illetőleg szükségszerűen másnak látja, mint amilyen a valóság majd lesz, utópiát vagy tudományos-fantasztikus müvet olvasva, akarva, nem akarva érezzük (sőt Jókai esetében már tudjuk is), hogy minden sci-fi író képzelete csak ballon captif, azaz a földhöz, a maga korának valóságához horgonyzott, lekötött léggömb, mégpedig mind tárgyi, mind nyelvi vonatkozásban. A kettő természetesen szoros függvénye egymásnak! — Jókai regényében nincs autója még a királynak sem, holott ma már milliószám rontják a világ levegőjét a gépkocsik; az aerodromonok legénysége kürtjelekkel érintkezik egymással, holott tudjuk, hogy ez a művelet rádióval sokkal egyszerűbben és eredményesebben lebonyolítható; s milyen csodálatos felvételekkel gyönyörködtethette volna Dávid az Otthon városbelieket, amikor világjáró utazásairól megtért körükbe, ha van filmfelvevőgépe meg televíziója. De nem volt neki, s ezért hiányzanak az említett fogalmakat jelölő szavak is. És hiába keressük A jövő század regényének lapjain a radart, a lézert, az űrhajót, a holdkompot, az atomerőművet, a magfizikát, olyan szavainkat, amelyek napjainkban már szinte az általános iskolai tananyagnak nélkülözhetetlen műszavai.