Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Fábián Pál: A XIX. század magyar nyelve és Jókai

Eleve reménytelen vállalkozás tehát a tudományos-fantasztikus irodalom művelése? A jövő század szemével nézve — sajnos — az: nem egyéb tárgyi és nyelvi anakronizmusok halmazánál minden sci-fi. A Halotti Beszédet szerző barát nem értette volna meg az Érdy-kódex névtelen fordítóját, minket sem értene meg talán már Jókai sem, és mi sem értenénk meg a jövő század emberét, ha most hirtelen itt teremne: számára mi ómagyarul beszélünk mostani, nagyon modernnek hitt és vallott nyelvünkön. De maradjunk csak Jókainál és szókincsénél! Jókai merész író volt. Nem félt olvasóit elragadni magával a fekete gyémánt keletkezésének korából a jövő századba, a trópusi őserdőktől egész az északi pólusig. Ilyen időbeli és térbeli végletek közt mozogva, változatos témáitól ihletve könnyen megeshetett volna vele, hogy szókincse eltorzul. Nem méltatható tehát eléggé az a bölcs mérséklet, amellyel Jókai a XIX. századi magyar nyelv anyagraktárából szavait kiválasztotta. A nyelvújítás nagy korszaka idején nem ragadta el a hév, a század végi ortológia korában pedig nem tagadta meg a nyelvújítást. Nyelvébe beépítette a népnyelv elemeit, anélkül, hogy népieskedett volna. Nem valamiféle nyelvi „arany középszer" ez, hanem írói zsenijének ugyanaz a képessége, amelyre már az előzőkben is igyekeztem rámutatni: a szókincsben is a maradandót tudta megragadni. Ezért talán nem tévedek, ha úgy tekintem Jókait, mint hidat a régi meg az új magyarság, a XVIII. meg a XX. század magyar nyelve között. Igaztalan lennék Jókaival szemben, ha nem emlékeztetnék végezetül arra, hogy nemcsak Jókai írt úgy, ahogy mi ma beszélünk, mert ráérzett a nyelvi fejlődés főirányára, hanem mi is úgy beszélünk, ahogy Jókai írt, mert több mint egy évszázadon át milliókat tanított magyarul, s tanuljuk tőle nyelvünket még ma is. Az a hatás, amelyet Jókai irodalmi nyelvünk fejlődésére és az egyes írókra gyakorolt, még szinte teljesen felméretlen. Nyelvtudományunknak és irodalomtudományunknak e közös adósságából ideje lenne minél hamarabb, minél többet törleszteni.