Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

Zilált körülmények között kezdett Jókai a családi fészek és írói műhelye kialakításához. Átmeneti szállásaikat ideiglenesen s csak nélkülözhetetlen bútorokkal és használati eszközökkel rendezték be — abban a „szerencsétlen" időben, melyet magánhasználatra írt soraival így jellemzett Jókai: „Olyan munkára [...] mely becsületemre nem válnék, semmi szükség sem kényszeritend, inkább járok rongyosan és fázom." (JKK Levelezés 1:96.) 1850-ben a Síp utcában — Szigligeti Ede egykori szállásán — laktak (JKK Levelezés 1:97.). 1853-ban a Szép utca 1. szám alatti Patay-házba, majd a Hatvani (ma Kossuth Lajos utca 19.) számú Köbler-ház első emeletére költöztek. 1856 őszén a Zöldkert (ma Reáltanoda) utca 7. szám alatti Nyíri-ház első emeletére „hordozkodtak". Egy évig laktak abban az épületben, amely ma az Eötvös gimnáziumhoz tartozik. Megnyerte Jókai tetszését, hogy e régi ház tágas és szeparált szobáiban éppoly nagy kerek, zöld kályhák voltak, mint a komáromi „ősi házban" (Hegedüsné 81.). 1857-ben egy rövid időre megpihentek — a tévedésből vásárolt — Magyar utca 21. szám alatti saját házukban. Jókai egy csendes kis, magányos emeleti szobában rendezkedett be, ahonnét két kertre nyílt kilátás (Életemből, 1. rész NK 96:418.). 1860 őszén eladta a házát és — Laborfalvi Róza kedvéért ismét a Nemzeti Színház közelében — a Magyar utca 8. szám alatt — az 1852-ben Ybl Miklós tervei alapján épült — Schmiedt-Unger átjáróház második emeletén bérelt ötszobás lakást. Két szoba az Ország útra (a mai Múzeum körútra) nézett, három pedig az udvarra. Igen szép lakás volt — írja Hegedüsné — tágas szobák, az egyik utcai szoba Móric bácsié volt, a másik Róza nénié [...] bátyám dolgozószobája mellett volt egy udvari szoba, ott volt egy ágy édesapám számára, ha Pestre jött, és ugyancsak abban a szobában voltak Róza néni színpadi ruhaszekrényei." (125., 153—154.) Meglehetősen sötétben kell tapogatóznunk, ha erre keressük a választ, hogyan gyarapodtak Jókai „relikviái" az ötvenes évek első felében, hiszen a családi krónikások még nem léptek színre ebben az időben. Az 1840-ben született s művészi ambíciókat melengető Váli Mari — aki férjét és lányát korán elvesztve, egykettőre a család „Mari nénijévé" öregedett — 1854-ben Jókai édesanyjával együtt látogatott először Pestre, s utána lett tanúja az író kibontakozó életének, svábhegyi kertjének és a Magyar utcai „Jókai Hotel" megvásárlása körüli gondoknak. Hogy a szabadságharc utáni években ne maradjon egyedül az édesanyjuk a családi házban, Károly lánya, az óvodáskorú Jolán költözött Komáromba. Pulay nagymama oktatta-nevelte a családi szokásokra és az életre a kisunokát, aki — évekig élve a komáromi ház hangulatában — jól megismerte a családi bútorokat. Csak a nagymama halála (1856) után költözött Jókaiékhoz. Nem csoda, ha 1849 és 1856 közti emlékei tájékozatlanságról vallanak. Jókai önéletrajzi jellegű szépirodalmi művei arra engednek következtetni, hogy házassága első éveiben szűk szobákban elhelyezhető, könnyen költöztethető praktikus bútorokkal rendezkedett be. Olcsó íróasztal és könyvszekrény állt dolgozószobájának központjában. Annyi bizonyos, hogy ekkor még nem gondolt „múzeumalapításra". 1856. augusztus 13-án az „elővigyázatból" végrendelkező író Laborfalvi Rózát nevezte meg általános örökösének, kéziratát Kazinczy Gáborra hagyta. Feleségét arra kérte, hogy „könyveit s egyéb apró tárgyait ossza ki ismerősei között". Lakásuk dísze volt a sèvresi porcelánkészlet, amelyet Hegedüsné szerint Laborfalvi Róza — „egy jutalomjátéka alkalmából kapott, 1846-ban pesti tisz-