Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

telőitől. Fülöp francia király családi jelével ellátott ezüst porcelán t melyből rendesen teázni szokott, utolsó teáját is ebből itta, egyik CÍ egy kicsit le van csorbítva, de a többi része szépen mind megtartva, a mosogatta el, úgy őrizte." (343.) Jókay Jolán örökölte e márkás készlete került a Petőfi Ház gyűjteményébe. Ma a balatonfüredi kiállítás látf rabjai közé tartozik. 1857-ig Laborfalvi Róza — miután a színészeknek maguknak kellett gondoskodniuk jelmezeikről — főleg színházi kellékeket és ékszereket vásárolt. Nevezetes színpadi jelmezei közül az egyik Balatonfüreden látható; a másikban az ötvenes évek közepe táján Könyves Kálmán Ingoliját alakította. Ennek az ezüsttel átszőtt ruhadarabnak különös „sors" jutott osztályrészül. József nádor harmadik nejéé, Mária Dorottya palatinusnéé, József főherceg édesanyjáé volt, és állítólag ezt a ruhát használta leánya, Mária Henrietta hercegnő násza alkalmával Brüsszelben 1853. augusztus 22-én, mikor Lajos Fülöp belga király neje lett. Ha az udvar Budán tartózkodott, az udvarnál sok minden megunt dolgot eladtak." (Hegedüsné 26.) Laborfalvi Róza zsibárustól vette ezt az „igazi királyi szövetet", melyet a hatvanas évek végén Jászai Mari örökölt, aki „nem is sejtve a ruha történetét, ritka szépsége és értékességénél fogva sajnálta színpadra vinni. A Vas megyei dőri templom számára szabott és varrt belőle egy miseruhát". (Hegedüsné 27.) Ekkor készült Jókainak a szabadsághegyi emlékszobában látható zsinóros fekete atillája. Tüntetőleg viselte ezt a ruhát 1861-ben, a „magyar divat" idején. Az 1860-as évek végére 20 fontnyi (mintegy 10 kiló) ezüstnemű gyűlt össze Jókaiék háztartásában (JKK Följegyzések 1:451., 814.), Laborfalvi Róza halála után 25 tételben sorolta fel s 8150 forintra becsülte az író az ékszereket (uo. 11:325., 728.). 1856 és 1860 között következett be a Jókai-relikviák életében az első nagy „forradalmi" változás. Az örökölt testes családi bútorok letelepítése a saját házukba azt az érzést keltette, hogy hosszú lejáratú nyugalmas munkáséletre rendezkedtek be. 1860 és 1863 között egy Friedrich nevű kereskedőtől vásárolta Jókai a nagy íróasztalt (Hegedüsné 160.). Hogy pontosan mikor, azt még nem sikerült kinyomozni, mert a családi krónikást, Jókay Jolánt éppen ebben az időben küldték Pozsonyba német nyelvet tanulni. Ez az íróasztal méretben, egyszerűségben a komáromi bútorokra emlékeztetett; illett a puritán ebédlőasztalhoz és az almáriumhoz. A Bach-korszak után lényegében a kiegyezésig folytatódott a relikviákon mérhető „mostoha korszak". Az Unger-házban berendezett lakás — amelybe elsőnek sötétzöld selyem brokát szalongarnitúrát szereztek (Váli Mari 258.) — és a felszerelt írói műhely megalapozta a „házi múzeumot" is s — a „nehéz esztendők" tapasztalataival felvértezve — politikai pályájának legpozitívabb évtizedét is. Egyik-másik emléktárgya szorosan kapcsolódott politikai állásfoglalásához. 1860 decemberében a Miskolci Polgáregylet Jókainak, azaz „Kakas Mártonnak, a magyar irodalom és nemzetiség ügye mellett hűségesen viaskodó tarajos vitéznek" egy tajtékpipát ajándékozott. Az író megörült az „igen becses ereklyének". Kedvéért „pipás emberre kvalifikálódott", s köszönő levelében elárulta, hogy a kedves „emlék", a kakast ábrázoló „pipa üveg alatt és zárt helyen tartatik, a miskolci derék polgár-egylet pedig annál is biztosabb helyen, alulírt becses kebelében". (JKK Levelezés 2:7—8., 13.)