Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)
a balatoni villa üvegezett teraszán szokott kártyázni a feleségével vagy egykori pápai tanárával, Tarczy Lajossal (Petiné II. 295—96.). A képviselőtársakkal szívesen tarokkozott. Szeretett kártyázni csinos kártyaasztala mellett, s szakértelemmel forgatta a lapokat. Károly bátyjával is örömmel ült le a sakkasztalhoz — merő kedvtelésből — e gy _e gy partira. Agg korában egyedül is elsakkozgatott. Ostáblázásban — melynek szabályait részletesen leírta a Három királyok csillaga c. kisregényében — Laborfalvi Róza volt az ellenfele (Jókay Jolán VII. 12.). 1844-ben ideiglenesen kanyarodott vissza pályája Komáromba. Levelei és az ünnepnek számító komáromi látogatásai ellenére is meglepetést okozott a család számára, hogy a Pápára távozott, 14 éves, lányos kinézésű „Móric kisasszony" Kecskemétről 19 éves, végzett férfiúként érkezett haza. Érezte ezt Eszter nővére is, de különösen az édesanyja döbbent meg, hogy „kisfia" nemcsak termetre nyurgult meg, de szellemileg is megemberesedett s valósággal kinőtt a kezei közül. Az egykori otthon ülő kisdiák jól érezte magát barátai közt, s szorgalmasan látogatta a lányos házakat. Asztalos István vezette joggyakorlatait, de édesanyja „rosszat sejtve" — hogy a katolikus Asztalos Etelka az ő „tisztességes, kálvinista" fiát meg ne környékezze — „szétpletykálta" az ifjak kivirágzó szerelmét. Abba is beleegyezett, hogy a fia elhagyja a családi házat. Mert így távolabb tudta őt a „fenyegető vésztől". Ekkor még nem sejtette, hogy a fővárosban még nagyobb „veszedelem" leselkedik rá. A kardos nagyasszony „anyai" gondjaiban Eszter is osztozott. Károly azonban — bár „haláláig megtartotta nagymama szokásait" (Hegedüsné 49.) — legénnyé serdülten barátként is szerette öccsét, a „válságos" időszakaiban nagybácsiként támogatta, s női elfogultságtól mentesen figyelte szerelmi szárnypróbálgatásait. De a 19 éves joggyakornok már nem tudta féken tartani becsvágyát; fanatikusan hitt írói elhivatottságában. Egy jó év múlva a meggátolt szerelem miatt érzelmileg is kinőtt a családi fészekből, s végleg Pestre költözött. Eztán is szerette és tisztelte a családi házat, sohasem szakadt el „szülötte földétől", de egy kicsit mindig a „magasból", a fővárosból érkezett haza. Lassanlassan puritánságából is sokat levetkezett, s új környezetében mintegy sündisznóállásból védte gondolatai és érzelmei szuverenitását. Eleinte principálisainál talált otthonra, anélkül, hogy szembekerült volna a hazaiakkal. Sűrű levelei bizonyítják, hogy Pesten is gyakran kért anyjától papucsot, ruhát, fehérneműt paplant és dunnacihát. 1847 januárjától mint „újdondász" saját keresetéből igyekezett megélni, bár ekkor is rászorult édesanyja támogatására. 1847. november 17-i levelében írta: „Együtt lakom Petőfiékkel dohányutcában 373 szám alatt első emeletben. [...] Itthon szeretnék ezentúl szállásomon ebédelni s igen kérem e végett kedves anyámat, szíveskedjék nekem egy ezüst evőeszközt, (kanalat, kést és villát) megrendelni Üveges uramnál, boldogabb időkben itt csináltatnám, de ez évben kissé megkell szorítnom kiadásaimat." (JKK Levelezés 1:54—55.) Alig egy hónap múlva — még a karácsonyi ünnepek előtt — megérkezett Üveges Edének, a komáromi aranyművesnek a munkája, melyet december 20-án „alássan" megköszönt édesanyjának. Ezt az egyszemélyes étkészletet egész életében használta, s legkedvesebb tárgyai közé sorozta. Ma a füredi kiállítás becses érdekessége.
