Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

bőrszékre állt, így pirongatta meg kishúgát: ,,— Tanuld meg, hogy nagyanyád minden csekélységnek látszó holmiját tiszteld és őrizd." (Hegedüsné 92.) Jókai legelső személyes ajándékait a keresztelőn kapta. A Jókay-gyerekek egymástól örökölt keresztelői gyöngyös sapkájának arany díszeit édesanyjuk egy idő után beolvasztatta. (Petiné II. 264-b.) Keresztszülei egy Mária Teréziaaranyat és egy kis ezüstkanalat dugtak pólyavánkosába. (Az én életem regénye, HhM 5:141.) A családi relikviák azt is érzékeltetik, hogy a komáromi időszak nem volt olyan felhőtlenül idilli, mint ahogy a memoárok sejtetik. Annak ellenére, hogy édesanyja, testvérei védszárnyaik alá vették a későn érkezett kistestvért — aki Eszter nénjétől 9, Károly bátyjánál 11 évvel volt fiatalabb — Jókainak tulajdonképpen nem volt gyerekkora. Az elszigetelt „édes otthon" és a terhes dédelgetés megakadályozta, hogy vele egykorú közösségben ismerkedjék meg környezetével. A terhes meg nem értés elől menekült egy külön világba, a nővérével megosztott gyerekszobába. Ezt a kis szobát — amelyet Teli Vilmos színes nyomatai díszítettek — magáénak érezte Eszterke is, akinek bő alkalma nyílt arra, hogy anyáskodó hajlamait kiélje. Az első menedékhely, a közös szoba jelentőségét bizonyítja, hogy Eszter — édesanyjuk halála után — a „kis varróasztalt, a kis piros asztalt, a tükröt és Teli képeket" kérte Károly bátyjától emlékbe. (OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 2261.) A Mire megvénülünk c. regényében gyerekkori vágyai alapján idézte fel, hogy Károly bátyja alteregója "játékszereket faragott, rajzolt, épített, ragasztott minden elképzelhető anyagból" kisöccsének. (JKK R 16:6.) 1893-ban Az én kortársaim c. emlékirataiban arra emlékezett, hogy Károly „az egész komáromi kálvinista tornyot megfaragta számára élethű alakban, játékszerül." (Az én életem regénye, HhM 5:167.) Jókay Jolán megismételte ezt, és hozzáfűzte, hogy e kicsinyített kálvinista templom sok apró emlékkel együtt a komáromi bombázáskor elpusztult. (VII. 55.) Alig hihető, hogy Jókainak sok apró emléktárgya égett el a komáromi tűzben. Ha rajz- és festőfelszerelésén s esetleg egy hintalovon kívül lettek volna más tárgyai is, a tűzpusztítás sem tudta volna megakadályozni, hogy azok tovább ne éltek volna — legalább a visszaemlékezésekben. Az viszont könnyen elhihető, hogy némi irányítás után — édesapja és Károly bátyja példája nyomán — körülvette magát rajzeszközökkel, s új világ tárult fel előtte, amikor festett. A felnőtteket is megnyugtatta, hogy „ez a játék" nem igényelt különösebb ellenőrzést, A látható Isten c. kései visszaemlékezése is ezt igazolja: gyermekkori játékszerem sem volt más, mint a palatábla meg az irai. A mit irtam, ahhoz rajzoltam is." (Életemből, 1. rész 28—29.) Alig két éve bukkantak rá a „hűtlen" Fesztyék hagyatékában Jókai kedvenc palatáblájára s a szegélyléc szavaira: „Jókai Móric tulajdona volt kicsiny korában. 5/VII. 1980. Laborfalvi Béla". Jókai hatéves korára megtanult írni és olvasni, tehát „foglalkoztak" vele, de a család pedagógiai tévedését jelzik a gyerekkori „relikviák" éppúgy, mint a magára hagyható jófiú különcségei. Kilencéves korában kinyomtatott versikéje őrültről szólt, megfestette egy Komárom-szerte ismert gyilkos arcképét, s drámai zsengéjében „színpadi szörnyűségek" jelentek meg. Az eddigi adataink alapján kétségtelen, hogy gyermekkorából „piktori sikereinek" bizonyítékai — ecsetjei, festékei, festéktartója, kimosó pohara és festményei, rajzai — maradtak fenn (A tengerszemű hölgy, JKK R 55:13.). A kis