Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

ház s az 1826-ban épített Nagyszombat utcai „ősi födél" izoláltsága és „lelki beosztása" biztonságot nyújtott, s „szabályként írta elő" az otthon szeretetét, a befelé fordulást. Mintha az egész család életformájának az felelt volna meg legjobban, amit édesanyjuk szabott meg. Jókai Pesten is példának tekintette a komáromi ház munkára serkentő fegyelmét. Az ő lakásában is a munkaeszközök és a családi emléktárgyak domináltak. Relikviái a Jókay-família összetartásáról és összefonódásáról tanúskodnak. A memoárírókkal egyetértésben azt is elárulják, hogy a család tagjai vigyázták a komáromi tradíciókat, az utókor számára meg akarták menteni — és megszépíteni — azt a környezetet, amelyben a gyermek Jókai az első lelki útravalót kapta. Se szeri, se száma azoknak az emléktárgyaknak, amelyek a komáromi házból származtak, s amelyeket Jókai őrzött meg vagy rá hagyományoztak. (A kurzívan szedett relikviák ma is a PIM tulajdonában vannak.) Legnagyobb becsben a Doré által illusztrált kétkötetes családi bibliát tartotta, amelybe édesapjuk jegyezte fel házassága és a született gyermekek adatait. Jókay Jolán gyűjteményéből került a Petőfi Házba édesapjuk rózsafából készült burnótszelencéje (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora, Bp. 1907. 2.k. 254.), furulyája, kulacsa, tintatartója, levélnehezéke és az a látcsöve, melyet a „nemesi insurgenczia" alatt használt. (Kéry Gyula i. m. 118.) Asztali óráját, a „XVIII. században készült remekművet" (ifj. Hegedűs Sándor: Jókai mint festő, Ünnep 1937. 30. sz. 20.), amelyet ügyvédi honoráriumként kapott (Hegedüsné 35.), szintén Jókay Jolán örökölte. (VII. 55.) Visszaemlékezésként írta Jókai az 1831-es „koleralázadást" megjelenítő regényében, hogy édesapja „ezüstös karddal" őrizte a zárvonalat. „Nagyobb bizodalma volt ahhoz a kardhoz, mint az angoloknak minden flottájukhoz." (Szomorú napok, JKK R 2:116.) „Be nem csukható, fanyelű kis tót bicskája" — miként édesapját ünneplő gyerekkori versikéje — a József-napi jókedvet juttatta eszébe. (Váli Mari 21.) Forráskritikai szempontból értékes műveket örökölt édesapja könyvtárából. A családi hagyományok túlzott tisztelete is közrejátszott abban, hogy a Névtelen vár c. regénye történelmi tévutat járt be: édesapja 1801-től vezetett naplóját is felhasználta hozzá. (Mikszáth Kálmán i. m. 2.k. 170—171.) Kegyelettel óvták a család tagjai édesanyjuk imakönyvét és zsoltárkönyvét, melynek első lapján Jókai gyermekkori írása olvasható. (Kéry Gyula i. m. 123.) Jókai anyja használta a komáromi házban „Laborfalvi Róza varróasztalát". (Hegedüsné 21—22.) Édesanyjáé volt az a tölgyfa zsámolyka, amelyet a Vasárnapi Újság Laborfalvi Róza zsámolyaként mutatott be. (1893. december 31.) Élő emlékezet szerint ez a relikvia a füredi villából került magántulajdonba — a múzeumi gyűjtés során felfedezett tálalóval, sublóttal és fekhellyel együtt. A „komáromi" köcsög, tejeslábas, levesestál, evőkészlet, a sublót és az aranyozott csészéket tartalmazó pohárszék — Jókay Jolán közvetítésével — a Petőfi Ház megnyitása óta becses darabjai relikviagyűjteményének. (Hegedüsné 12., 14.) Az öreg Borbélyné — „Jókayné uram" egykori dajkája — mint házfelügyelő vén korában is a komáromi házban lakott, kosárfonó férjével együtt, aki néhanapján a családtagoknak készített kosárszerű tartókat. Hegedüsné említette, hogy „most is van két kis szalmából font szakajtónk, melyeket nagymama [Jókai anyja] használt, az egyikbe a garasokat, a másikban a tallérokat tartotta. Ezek a kosárkák már többek száz évesnél, mert már a harmadik generációt szolgálják; most [1912-ben] az én tulajdonom, én is aprópénznek használom, mint őseim." (9.) Egy pénztartót Hegedüsné adott át a Petőfi Háznak. Jókai a Svábhegyen is féltve őrizte édesanyja emlékeit. Amikor Jókay Jolán a komáromi