Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)
sorsával vetett számot. „Feljön a parasztlegény, és munkát keres — szól a riport. — Rettentő sokáig kell várnia s járnia a hosszú s kemény kővel borított utcákat, a lába majd leszakad, a csizma lekopik róla, míg valami napszám munkát kap egy építkezésnél. Odahaza egy hónapra kap annyit, mint itt egy napra. Eleinte tetszik neki, de hamar megtanulja, hogy a kispörkölt milyen drága. Falusi ruhája levásik róla, s vesz a Teleki téren egy olyan ruhát, amilyet otthon a jegyző úr visel. Csak ez a ruha oly gyorsan malik szét, mint a lelke." Kivált, ha a munka nélkül lézengők széles táborába kerül: a falusi élet rendjét régen elveszítette, a városi munkás életrendjét meg nem sikerült elsajátítania. „S a legjobban megdöbbentő — folytatódik a beszámoló —, hogy ezek a szegény falusiak itt a világvárosban többnyire elfelejtenek mindent, amit ezer év alatt a mezőgazdasági életben kiépítettek és kifejlesztettek. A mese már régen eltűnt az életükből, a népdal szintén, a közmondások bölcsessége elvesztette érvényességét. Gyakran a haza fogalma is eltűnik, mert nincs többé szülőföld: a hurcolkodás a legbiztosabb irtója a szülőföldi ábrándnak. S ehelyett mi jön a lélekbe?... Bánat és szomorúság." 7 Hasonló sors jutott a Kiserdei angyalok Janijának is. „Most boldog volnék — tör ki szívéből az elkeseredés —, ha otthon lennék a faluban és enném a kukoricakenyeret..." Emberi helytállásának egyetlen erőforrása van: ragaszkodó szerelme Gitka iránt. Ennek a szerelemnek az ívén halad az elbeszélés cselekménye. A cselekménynek sajátos rendje van; valójában ez a belső rend, mondhatnók, a narratív elemek struktúrája tanúskodik a móriczi riportnovella műfaji felépítéséről. Móricz Zsigmond kilenc fejezetre bontotta a történetet: ezek a fejezetek mutatják, hogy a művészetileg formált elbeszélő hang miként kerekedik a riportok dokumentatív előadása fölé. Az első két fejezet még valóságos riport: a borsóválogató üzem munkájáról. Az üzemvezető mérnök szakszerű tájékoztatást ad az érdeklődő riporternek a borsóválogatás rejtelmeiről: „Itt válogatjuk át és készítjük elő a föld minden részébe való szétosztásra. Mag lesz belőle. Apró zsákocskába és papírzacskóba fogják majd elosztani és úgy árusítják majd Kínában és Afrikában, Ausztráliában, szóval az egész föld hátán. Mi itt csak selejtezzük, a hibás, fejletlen, barna és rossz szemeket szemeljük ki és egységes, príma minőségben szállítjuk ki külföldre a cégnek." A lejegyzett szavakból kitetszik a riporter író érdeklődése a magyar parasztság gazdasági gyarapodásának lehetőségei iránt. „A magyar gazdának — folytatódik a tájékoztató — ez is haszon, mert egy hold földön megterem tizenkét mázsa, kapnak érte mázsánként tizenhat pengőt, tehát egy hold föld behoz a gazdának 192 pengőt, holott ha búzát termel, kap nyolc mázsát és kap érte hét pengőt, vagyis ötvenhat pengőt." Riporteri információk ezek: a kapott tájékoztatást pontosan jegyző tudósító noteszéből valók. Móricz azonban nemcsak a borsóválogatóban végzett munka jellegét és hasznát veszi észre, hanem az ott dolgozó embereket is. A hatalmas, szinte bálteremszerű műhelyben tevékenykedő kétszáznegyven asszonyt és leányt, akik fürge ujjakkal válogatják széjjel a borsószemeket. S mint általában riportjaiban, ezúttal is kiemel egy-egy emberi arcot a sokaságból: egyéniségeket keres. így látja meg Gitkát és Kátainét, egymásnak mintegy ellentéteit. Gitka fiatal, vidám és barátkozó, Kátainé középkorú, mogorva, alig szól valakihez. A két egyéniség ellentétében már a novellisztikus előadás lehetősége: a mese csírája rejlik. Ezt 7 Megj.: Magyarország 1934. május 26. Kötetben: Riportok 3. k. 584—588. 1.
