Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)
a csírát bontja ki a harmadik fejezet. Ez a részlet is a riportázs szabályai szerint készült. Móricz egy csapat leányról készít „fotográfiát", leányokról, akik a Boráros-téri végállomáson várják a villamosokat. Felcsipegetik a földről az eldobált jegyeket, s Gitka, mint valami „ellenőr", megvizsgálja őket és megállapítja, érvényesek-e vajon, lehet-e még utazni velük. Nem éppen veszélytelen ez a játékos ügyeskedés: a sarki rendőr készenlétben áll, hogy lefülelje a potyautasokat. Kátainé pedig ijesztgetni próbálja a lányokat. A turpisság mégis sikerül: mindenki villamossal utazhat haza a Kiserdő felé. A riportnovella negyedik fejezete még mindig a tudósításhoz áll közel. Most ismerkedünk meg a bódévárossal. Úgy, ahogy korábban a kiserdei riport is bemutatta a szegényeknek ezt az egyszerre szomorú és idillikus telepét. Az elhagyatott környezet rajza, a nyomorúságra valló képek és jelenetek híven követik az újságriportba foglaltakat. Csak a fejezet végén hajlik mesébe, pontosabban anekdotába az előadás. Midőn a mogorva Kátainé a „kiserdei jóság" iskoláját járva megosztja sovány vacsoráját a riportból ismert panaszos, éhező öregasszonnyal. Innen kezdve a riporteri beszámoló helyett mind teljesebben érvényesül a novellisztikus hang: a cselekményalakítás írói módszere. Az ötödik fejezet: Gitka és Jani bontakozó szerelmének története már az elbeszélő tollán született. A laza párbeszéd-technika Móricz novelláinak szokásos eljárását követi. A párbeszéd témája és nyelve persze már azokra a tapasztalatokra épül, amelyeket az író külvárosi barangolásai során szerzett. Ugyancsak a szokásos ízes és fűszeres leírásokat követi a kárpitoscsalád szerény vacsorájának elbeszélése. Móricz munkásságában nem kis helyet kapnak a terített asztal örömei. Regényeiben és elbeszéléseiben gyakran „dramaturgiai" szerepet kap az evés. 8 A paraszti tárgyú novellákban általában a sűrű nyomorúságot jelzi, az ösztönös lázadás kiindulása lesz. Az 1909-ben írott Tragédia vagy az 1933-ban készült Egyszer jóllakni tanúsága szerint az evés a sorsával birkózó szegényember nagy erőpróbája. Az ebéd a lázadó harag forrásává válik, tragédiák alkalma lesz. 9 A Kiserdei angyalokban s majd később a Csibe-novellák közé tartozó Katalin-est munkanélküli uraknál című elbeszélésben az étkezés inkább idillikus. Az egyszerű vacsora a szegénységbe süppedt embereknek kínál apró örömöt, az egyszeri „jóllakás" enyhe vigasz az egész napos nélkülözések után. A kiserdei vacsora leírásán is szelíd derű ömlik el: a tragédiák komor színvilága helyett az idillek csillámló színeivel találkozunk. Az elbeszélés hatodik fejezete egy pillanatra visszahajlik a riportszerű előadáshoz. Gitka apja, a féllábú kárpitos kesereg a munkanélküliség miatt. Panaszaiban azoknak a riportoknak (Sztrájk van, Az elszegényedés útja, Tavasz az Angyalföldön) a hangja szólal meg, amelyek a munka nélkül maradt külvárosi szegények nyomorúságos sorsát mutatták be. A harmincas évek elejének gazdasági válsága valóságos vihar módjára sújtott le a magyar társadalomra. Sorra tette tönkre a kisebb vállalkozásokat, a szabad pályákon tevékenykedő értelmiséget. S ahogy a kispolgári rétegek tönkrementek, csak tovább fokozódott a kétkezi dolgozók nyomora. A válságnak az egész társadalomra kiható erejéről számol be a kárpitos is. 8 Kántor Lajos egész antológiát állított össze Móricz ilyen tárgyú írásaiból: Ebéd. Novellák. Kolozsvár 1976. Dacia Könyvkiadó. (Az antológia a következő elbeszéléseket szerepelteti: Itthon, Judit és Eszter, Tragédia, Egi madár, Kis Samu Jóska, Ebéd, Barbárok, Ami megértheteilen, A kislány kisujjáért, A kutya, Komor ló, Katalin-est munkanélküli uraknál, Mikulásra leesett a hó, Kapitalista a tanyán, A világ végén már szép és jó.) ö V. ö.: Nagy Péter: Móricz Zsigmond. 1962. 332—338. 1.