Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Kántor Lajos: Balladisztikus novella (Bródytól Szabó Gyuláig)
spanyol ballada is). Nem valószínű ugyan, hogy közvetlenül ezeknek valamelyik változatából ihletődött volna, mint ahogy kizártnak tűnik a Miorifát feldolgozó Sadoveanu-regény, A balta hatása is, a folklorizmus jelenségét mégsem tagadhatjuk. (Két feltételezés ismeretes, lényegében mindkettő Szegedhez, közvetve talán Móra Ferenchez kapcsolja a forrást. Péter László szerint 2 a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben Kecskemét környékén garázdálkodó, huszárból, illetve juhászból lett betyár és két társa által elkövetett gyilkosság lehetett a minta: a megölt Bodri Péter juhászt és hasonló nevű fiát s az elhajtott háromszáz birkát sokáig kerestette az áldozat felesége, míg fény derült a gyilkosságra; a szegedi néphagyományban ismert a történet prózai változata. A motívumot megírta Békefi Antal A másli címen, ez később ponyvára került. Móricz Zsigmond 1930 őszén Szegeden járt; Békefi novellája esetleg a könyvtárban, Móra Ferenc révén kerülhetett a Móricz kezébe, de hallhatta a történetet egy tanyai embertől is, a piacon. — Szeli István viszont 3 Móra Istvánnak, Móra Ferenc bátyjának Párbaj című novellájában látja a Barbárok lehetséges modelljét, a történet és néhány motívum, valamint a balladás hangulat rokonsága alapján. Az 1898-ban megjelent Móra-novella és a Barbárok közötti időbeli távolság némi kételyt ébreszthet e forrást illetően, bár Móra Ferenc személye révén ez könnyen áthidalható. És egyáltalán nem kizárt az sem, hogy több ihletőt kell figyelembe venni.) A magyar balladisztikus novella természetrajza szempontjából mindez csak annyiban fontos, hogy Móricz Zsigmond régi, a nép körében ismert balladás történetet használ fel egy anakronisztikus, barbár világ — a magyar Ugar — ábrázolására. És nem csupán történetet, egy-egy motívumot vesz át, hanem újrateremti a balladai világot: balladahősöket, atmoszférát, balladai homályt, a tárgyak szerepét, a jelzés-funkciójú természeti képet, állat és ember összetartozását, a kevés szavú beszédet, a drámai fokozást. A szerző itt nem tűnik el, nem oldódik teljesen fel a balladás történetben, illetve balladás előadásmódban, hanem a maga eszközeit ehhez alkalmazza: a párbeszédeket megrövidíti, pattogóvá teszi, a lehetséges kitérőktől eltekint, s a kommentárt is egyetlen szóba foglalja (az ítéletet kimondó bíró szavaként): „Barbárok." Nem véletlen, hogy éppen ez a novella mélyen megrendítette az urbánus Kosztolányit. „Minden vízió és hallucináció itt" — írja kritika helyett „céhes" novellamagyarázatában, majd a részletek után az egészről szól: „Csoda ez a nyelv, a gondolatok sajátságos, utánozhatatlanul-keleti tagolása, a szavak ázsiai tempója s messzemessze muzsikája, a pusztai emberek alanytalan, korcs mozdulatai. .. Csoda ez az egész így együtt, mert szándék és beteljesülés, betű és lélek, természet és művészet eggyé válik, s a költő embereket formál, életet varázsol a semmiből, ennél pedig nincs nagyobb csoda." 4 Ez a csoda persze nem a semmiből, hanem Móricz valóságlátásának és a balladai stilizálásnak egyszeri találkozásából született. (Meglepő rokonság figyelhető meg — s ez további kutatásra vár — a Barbárok és egy 1918-as Kosztolányi-novella, a Káin között, amely a stilizálásnak részben hasonló jegyeit mutatja. Meggondolkoztató egyébként az említett Kosztolányi-cikkben a „Nem tudják, mit míveltek" mondat mint a Barbárok fő motívumának a kiemelése: Kosztolányi Káin-története ezt a „barbár" viszonyt fejezi ki. A „mesterember a mesteremberhez" szóló üzenete pedig — 2 Péter László: A folklorizmus kérdéséhez. Ethnográfia, 1968. 163—169. 1. '•i Szeli István: Utak egymás felé. Üjvidék. 1969. 4 Kosztolányi Dezső: Barbárok. Nyugat, 1932. 1. k. 235—238. 1.
