Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)
a tömeg, a Dsingisz kán s az Attila tömege, amely felsodorja a népeket a világ minden tájáról, az elnyomottak, a megtöröttek, akikből hadsereg nő egy csapásra s előtte, utána, szavára, parancsára, királyi botjának intésire száguld el az Aldunára, el a fekete hegyekre, el Konstantinnápolyra, honnan mint valami rejtekben élő, iszonyatos sárkány ül, s les, vár s karmát hegyesen készíti az pogány török: s ha majd annak dögteteméről visszafordul, utána az özönvíz és előtte tűztenger és új képe lesz az egész világnak a tengerek között." Hagyjuk meg Nagy Péter aláhúzásait, de vegyük figyelembe azt a másik oldalt is, amit ebben az idézetben nem is mi, de az alak és a regény egésze húz alá: hogy „háta mögött lesz a néhány kiváltságos helyett a tömeg", hogy „az elnyomottak és megtöröttek" élén csap Báthory a magyar nép legnagyobb ellenségére (a népére, mert hiszen nem véletlenül jelent meg a török iszonyatos, rejtekben leső, karmát készítő sárkány képében), s aláhúznám azt, hogy „új képe lesz az egész világnak a tengerek között". — „Ez az elképzelés csodálatos — de elsősorban az író művészete következtében az" — mondja Nagy Péter. De hát egy regény vagy akár egy sor művészi hatását és jelentését lehet-e lemérni máson, mint az író „művészete" mentében és irányában? Miért kell ott a „de"? Hiszen ha nem „az író művészete következtében" kicsengő hatásnak, hanem egyébként kétségtelenül bölcs politikai meggondolásoknak vetjük alá olvasó-magunkat, eljuthatunk-e az író igazi szándékainak megértéséhez, ahová viszont el kell jutnunk, olykor éppen azért, hogy helyesen bírálhassuk azt. Báthory anarchizmusa, féktelensége nem egy minden mástól független tulajdonság, nem igaz, hogy „számára nem az a fontos, hogy kikkel és merre megy . .. hanem az, hogy utána az özönvíz és előtte tűztenger". Számára fontos, pontosabban együtt jár, együtt jelenik meg mindkettő. De honnan van az alaknak e felé a feudális barbárság felé való orientálódása, e város- és kultúraellenessége, sokban anarchikus romboló tendenciája? Erre éppen ennek a tendenciának a paraszti-népi forradalmival való összefcnódottsága ad választ. Báthory végső soron forradalmi alakjának retrográd, viszszafelé mutató tendenciáiba feltétlenül belejátszik valami olyan (természetesen visszavetített) polgári demokrácia-ellenesség, valami olyan anticipált kiábrándulás, mint ami Ady kétlelkűségének (s magánál Adynál is hasonló retrográd tendenciáknak) egyik szülőoka volt. A burzsoáellenesség, mutat rá Révai József, mennél kevésbé torkollik vagy kapcsolódik a munkásmozgalomhoz, annál inkább válhat a haladó polgári kultúra tagadásává s ezen keresztül általában a történelmi haladás gondolatából, hitéből való kiábrándulássá, „ördögbe is — írja Ady —, a kapitalista civilizáció nem non-plus-ultra s egy társadalmat nem az tesz lelkessé és megállapodottá, hogy például a mai Franciaország vagy Németország nyomában jár-e. Kína se kutya s a sanyargatott India oly mélységes, hatalmas erejű, hogy ma talán még nem is sejtjük." „A nem-kapitalista fejlődés lehetősége minduntalan megcsillan Ady előtt — teszi ehhez hozzá Révai József 5 —. Kína, India felmagasztalásának ez itt a szerepe — csábítja az antiburzsoá utópia, a demokráciaellenes utak lehetősége fel-felcsillan előtte ..." — Móricznál, Báthory alakjában, egy bukott forradalom, pontosabban egy bukott szocialista forradalom után, az ellenforradalom légkörében, a munkásosztályból való kiábrándulás és csalódás — egyszóval a dilemmát feloldó munkásmozgalmi perspektíva nélkül ez a romantikus, barbár, visszafelé mutató s 5 Révai József: Ady 1945. 33. 1.