Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)

ezért szükségképpen antidemokratikus, despotikus anarchia erősebb hangsúlyt kap, mint Adynál. De éppen ezért nem is egyértelmű ez a barbár-feudális-des­potikus magatartás Báthory művészi megformálásában, éppen ezért nem egyér­telműen elítélt, kritizált, ahogyan Nagy Péter beállítja. Nem az ellenforradalom feudális-retrográd barbárságának bírálata ez, mert akkor nem lenne népi és forradalmi vonatkozásokkal egybekapcsolva, nem érződnék szüntelenül az áb­rázolásnál az írói magatartás bizonytalan kettőssége. Nem. A rokonszenv itt sem az uralkodó osztályok iránt érzett rokonszenv, hanem a lázadás antiburzsoá tartalmának, a polgári fejlődés jogos tagadásának szól, míg a kétségtelenül ott rejlő bírálat az álláspont sehova sem vezető, anarchikus zsákutcájának. Nem véletlen, hogy Báthory Gábornak a török után a legnagyobb ellen­ségei a szászok gazdag városai, amelyre vitézeivel, legényeivel együtt szinte acsarkodó gyűlölettel gondol. Hogy ebben az ellenségeskedésben nem egysze­rűen visszavetített ellenforradalmi antiszemitizmus, illetve annak bírálata van, azt ennek a városgyűlöletnek népi oldalról való hangoztatása, antiburzsoá tar­talmának nemegyszer nyílt jelzései bizonyítják. Imreffy nyíltan is kimondja Szeben megvétele után a szászokkal való viaskodásnak ezt az okát: „Báthory Gábor esmét a sárkánykígyóval kelt harcra s mégpedig ugyancsak hétfejű sár­kánnyal, amely minden aranyat és értéket és erőt felfalt s magába szívott, hogy kövérségében felpöffedve s megdagadva, az egész hazának életét s jö­vendőjét megakassza: Báthory Gábor, a mi Istentől adott fejedelmünk a hét­városú szász sárkánynak egy fejét s pedig a legnagyobb, leghatalmasabbat le­metszve a porba vetette s tik lábaitokkal tapodjátok!" A fasizmus is épített a kispolgári tömegek antiburzsoá beállítottságára, de Báthory nem a fasizmusnak, hanem ennek az alulról jövő polgár- és történelmi­leg visszavetített városellenességnek megtestesítője. Báthory anarchikus-barbár­despotikus vonásai a XX. század Móricz által is ismert Ady-mintájú polgári demokratikus forradalmáráról vannak mintázva, aki már a városos, polgári Ma­gyarországnak is ellensége, aki „rangokkal, kiváltságokkal, ősdurvasággal, arisztokráciával és klérussal és kiszipolyozó tőkével" egyszerre akar leszá­molni. Ha csak polgári forradalmat képviselne, hordozna (természetesen vissza­vetített forradalmat értve ezalatt) Báthory alakja, nem kellene anarchiába, sár­ba fulladnia, akkor Bethlen lehetne belőle. De Bethlen és Báthory „tűz és víz" ellentétek. Báthory azért fordul hátra, mert nem képes előremenni. Van azon­ban egy döntő, alapvető különbség az Ady-mintájú forradalmár és Báthory alakja közt. Ady tudott előre látni, mert ha nem is teljességgel, de kétlelkű­ségét feloldotta a szocialista forradalom perspektívája. Móricznál ez a feloldás nem volt meg, bukott forradalom után ez nem is igen volt lehetséges. Báthory alakja ezért, azt mondhatnánk, annak az Adynak, annak az ellentmondásos Ady­nak az alakjáról van mintázva, aki számára a minden kétségek közt hitet adó távlat és történelmi bizodalom — a szocialista forradalom már nem létezett. Ezért olyan tragikus az alak, ezért mosódik forradalmisága annyira tragikus és annyira dekadens színekbe. * * * Bethlen Gábor alakja sokban tisztább és egyértelműbb, mint Báthoryé. Ka­rakterében s Báthoryhoz való viszonyának jelentésében az fejeződik ki: ha ilyen tragikus sorsuk volt a magyar forradalmaknak, akkor hát ne így, ne lá­zadással és forradalommal törjünk a tündérkert megvalósítására, de békés, ki-

Next

/
Thumbnails
Contents