Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)
ból, hanem a mögötte meghúzódó történelmi jelentésből táplálkozott. Azért lehetett Ady a minta, mert Móricz benne találta meg azt a magatartást, életlátást és életformát, azt az emberi jellemet, amelyik legtipikusabb hordozója volt annak a történelmi mondanivalónak, amit ki akart fejezni. Móricz tulajdonképpen íróilag, művészi ösztönnel ismerte fel azt az összefüggést, ami Ady sokszor megdöbbentő életformája és politikai kétlelkűsége, a forradalmi feltételek tragikusan felemás volta között fennállt, s amelyet később Révai József Ady-tanulmánya eszmeileg is tisztán s a logika nyelvén fedett fel, tett oly kézzelfoghatóan világossá. — Magában Adyban is azért élt talán minden más költőnél mélyebbre nyúló, hihetetlen érzékenységű és biztos tapintású történelemtudat, mert ő hordozta magában a legkifejezettebb formában a magyar forradalmaknak azt a megtorpanó lendületét, születve-elvetéltségét, ami (ha csak egyik oldalon is) általában jellemző volt társadalmi fejlődésünkre. Ezért könnyű az ő egyéniségét, sorsát fajivá misztifikálni, ezért misztifikálta sokszor azzá ő maga is, s ezért kellett Petőfit is a maga képére és hasonlatosságára formálnia, jóllehet annak életműve nem a magyar forradalmak „kétlelkűségét" példázta. Móricz azért mintázhatott Adyról, mert Ady személyében összefogóztak a magyar történelemre jellemző ellentmondások. Az orosz népre sem jellemző az Oblomov-figura, de az orosz fejlődés, az orosz történelem és társadalom nemzeti sajátosságához hozzátartozik. Nekünk is egyik ilyen nemzetileg jellemző alakunk a Báthory-típus, amelynek azonban csak lírai előzményei húzódnak végig a bujdosóénekektől Csokonai, Vajda keserű-lázadó-tehetetlen hangján keresztül Adyig. Túri Dani parasztalakja után most nemzeti érvénnyel festette meg Móricz ezt a hőst. Báthory tragédiája — nem a magyar uralkodó osztályok tragédiája, mint Nagy Péter állítja, hanem a magyar történelem tragédiája — legalábbis ezt akarta Móricz benne kifejezni. Mert hiszen nem kétséges, hogy „magyar tragédia", „magyar forradalmak tragédiája" ilyen mitizált, általánosított s főleg egyoldalú formában nincs. De a különböző korok történelmileg konkréten különböző feltételei között húzódik olyan analógia, amelyik ennek a mitizálásnak történelmi realitású alapot adhat. Megfordítva, az az eszmei korlát, ami eleve benne rejlik ilyen nemzeti történelmi tragikumlátásban, szükségképpen a mitizálás művészi módszerét vonja maga után. A fő hiba mégis az, hogy Móricz nem látja, hogy a bukott forradalmaknak is van értelmük, előbbre vivő, történelemformáló jelentőségük. A Tündérkert a kétségbeesés és csalódás légkörében született. * * * Többen mondták, s való igaz, hogy Báthory alakjában van némi mesei, népmesei; valami a tündérkirályfiak üde fiatalságából, szíves boldogságából, gyanútlan öröméből. Mikor kiragyognak körülötte az arcok, az hódító, szívderítő fiatalsága, elbűvölő kedvessége, személyes varázsa miatt van. Amit mond, annak nem azért örülnek, mert igaz vagy reális („bizony Erdélyországából tündérországot statuálunk"), hanem mert szép, mert ő mondja, mert személyében van valami igéző. A nép is így bízik benne: ragyogásában, fényes csapatában akár a maga fényes, de valószínűtlen álmaiban. S megvan benne a mesék királyfiainak népközelsége, népről-mintázottsága. A vitézek közt volt otthon, úgy nőtt fel, akár egy parasztgyerek : „Köztük nőtt. .. minden nevelése a vitézek
