Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)

társadalmi fejlettség elégtelensége mellett, a polgári erények nélkül mentek végbe, a megalapozottság, a tárgyi, anyagi, politikai feltételek híján buktak, véreztek el. A XVII. századi Erdély történelme egy szakaszának ábrázolásával ezt a tanulságot, az ellenforradalom nyomorúságában igaz, de mégis egyoldalúan igaz tanulságot foglalta össze Móricz, inkább hangulati példázatban, mintsem a régmúlt közvetlen történeti realitásának talaján. — A magyar történelem, a magyar forradalmak és szabadságharcok tragikumának ezt a szimbólumszerű, mitizáló általánosítását hordozza a Tündérkert (elsősorban Báthory alakja), az általánosításban rejlő igazságokkal és tévedésekkel egyetemben. Ezt a sűrítést, a magyar történelmi problémáknak ezt az évszázados megoldatlanságát és ezért mitizálható analógiáját érezte meg Schöpf lin, mikor Erdélyről szóló bírálatát így vezette be : „ ... a magyar gondolkodás számára a történelmi múlt valahogy mindig közelebb állt az aktualitáshoz, talán azért, mert a magyarság lét-problémái közül egyik sincs végleg megoldva, ugyanazok a létkérdések, melyek századokon át felmerültek, minduntalan újra meg újra felmerülnek, megújulnak és izgatják a lelkeket".

1 A magyar történelem és forradalmak tragikuma és kritikája elsősorban Báthory alakjában ölt testet. Köztudomású, s ezt annak idején ad absurdum élezték, hogy Báthory alakját sok mindenben Adyról mintázta Móricz. Ez elég nyilvánvaló, bővebb bizonyításra nem szoruló tény, aminek felismeréséhez az olvasónak még csak Ady-életrajzokat, baráti visszaemlékezéseket sem kell ismernie, elég ha Ady költészetében otthonos. Természetesen helytelen lenne ezt az összefüggést szorosan értelmezni, s egyszerűen Ady felől kísérelni meg Báthory alakjának értelmezését. De ezt a nyilvánvaló analógiát, ami Ady egyénisége, magatartása, jelleme és Báthory alakja közt fennáll, amit kortársak és olvasók rögtön észrevesznek, teljesen elmellőzni, teljesen megkerülni — még nagyobb hiba. Nem azért vitatható Nagy Péter Móricz Zsigmond című monográfiájában a Báthory-értelmezés, mert nem Ady felől magyarázza az alakot. Az egyoldalúságot csak elárulja, hogy ezt az Ady-motívumot nem tudja beleilleszteni koncepciójába, amit már csak azért sem tehet meg, mert hiszen szerinte „Báthory vágyai és szándékai... egytől egyig reakciós, hátrafelé mutató jellegűek", és Báthory lényegében a Móriczot körülvevő ellenforradalmi terror, sovinizmus, barbár esztelenség történelmi előképe, s a megrajzolás líraisága csupán az író „ideológiai, eszmei gyöngeségéből fakad".

2 Magam sem kívánok ebből az Adyhoz kötődő minta és alak kapcsolatból, ha mégoly evidens is, tőkét kovácsolni. Nincs jogunk Báthoryt Adyból magyarázni. De ahhoz igen, hogy megkérdezzük: mi az oka annak, hogy Móricz Adyról vett mintát, vagy akár úgy is: miért emlékeztet Báthory alakja Adyéra? Szerintem azért, mert Ady költészetében, de emberi jellemében, személyében is tipikusan, kiélezve jelentek meg a magyar történelem, a magyar forradalmak ellentmondásai. Ady magatartásának annyira ismert s oly sokaktól mintázott sajátosságai és különcségei, a feléje forduló döbbenet és érdeklődés nem mindig a különc ember, a szuggesztív egyéniség, a „zseni" elszigetelt egyéniségének szóltak csupán, hanem mindannak, ami ezt a költői magatartást és életformát létrehozta: a felemás forradalmi helyzet tragikumának. Az az akartakaratlan Ady-felemlékezés is, ami Móriczot Báthory alakjának megrajzolásakor kísérte, nem egy emlékezetes jellem, érdekes karakter szuggesztív hatásá1 Schópflin Aladár: Móricz Zsigmond: Erdély. Nyugat, 1935. 1. k. 89—94. 1. 2 Nagy Péter: Móricz Zsigmond. 1953. 164—165. 1,