Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Visszatekintés - Almási Miklós: Egy nevelődési regény a középosztályról (Ottlik Géza: Iskola a határon)

születik meg a plebejus-paraszti vagy proletár távlat mint mértékegység. A polgári regényszemlélet viszont egyszerűen nem tudott kilépni ennek a fikciós térnek — a középosztály önmagáról alkotott fiktív tükörképének — erőteréből: Zilahy vagy Márai ennek foglya marad, s Móricz regényvilágának óriási áttörését csak ennek a majdnem-létszerű fikciónak leírásában és felrobbantásában ismerhetjük fel. Mert a magyar ,,úri középosztály" élte ezt a fikciót. Nemcsak önmagáról hitte el ezt a szupremáciáról, hatalmon belüliségről alkotott képet, hanem csinálta is, amennyiben egymás számára élte így köznapi és közéleti tevékenységét, pózait, hiteit. Állandó vívóállásban persze, hogy a fikció kiharcolt realitása mások által is elfogadtassék, hogy ne kelljen szégyent vallani a látszatok hirtelen szétfoszlásában, s hogy valami érték-féle a legjobbakban azért továbbadódjék. De ez a csinált és élt fikció természetesen nem lehetett olyan közvetlen és valós adottság, mint mondjuk egy Buddenbrook vagy egy Thibault család „léte". Amit a magyar „középosztály" élt, az nagyobb hányadában mesterségesen és kínos verítékkel felépített pszeudo-valóság volt, mely naponként fenyegetett összeomlással vagy tönkremenéssel. Ez a középosztály, mint említettük, osztályszerűen „amalgám" volt — Lukács találó kifejezése: dzsentritől a kispolgárig terjedő diapazonnal. Ennek következtében a polgári, középpolgári vagy legalábbis „lower middle class" rétegeiben őrződtek, teremtődtek értékek is: kínos gonddal, anyagi áldozatokkal, családi dresszurával, de kialakul egy ál-értékektől is át-meg átjárt, de valódiakat is felhalmozó „középosztály" kultúra. (Németh László ezeket emeli ki, voltaképp ezek felmutatásában születnek illúziói is a társadalom „minőségi" változásának hordozóiról.) Ilyen értékek voltak a középosztály nevelődési elvei, az alkalmazkodás „külső" rétegein belül kiépített tartása, az a sajátos túlélési képesség, mely válságtudatát is adta. Ilyen a „keménység", az élet nehézségeiben való nagyjából gerinces állhatatosság képessége — akkor is, ha kompromisszumokat „kellett" kötni és köttetni. Ilyen az a makacs felfelé törekvés, amiben egy elit mánia is helyet kaphatott, de amiben a „többnek látszani" parancsa is működött: olykor a napi jó falatok elspórolásából születik lakáskultúra, szerződik be „szép ruha" és nevelőnő a férjhez készülő lánynak, vagy ugyanettől az etikától hajtva alakul ki egy viszonylagos tisztesség-kultusz, perifériáján képmutatással, szélső pólusán viszont egy bohém, kártyás rokonnal. Mert a fikció és lét ellentmondása át meg átjárja ezeket a pozitív értékeket is: az életmód és élethazugság között éppoly folyékony az átmenet, mint a magyarságtudat és a nacionalizmus mezsgyéjén, a vallásos meggyőződés és a kötelezően fenntartott vallási képmutatás (a házasság szentsége — és a házasságtörés sajátos középosztálybeli rituáléja) között. De síkos ez az átmenet a felsőbbség-tudat és agresszivitás határán is, a bezárkózás és az expanzió között is, amit viszont a társadalmi lét és funkció közötti viszony bizonytalansága — a vagyontalanság — diktál. Ennek a rétegnek nincs anyagilag egyértelmű bázisa — pl. vagyona — vagy társadalmilag természetesen rátestálódó hatalma. Csak egy fiktív ígérvénnyel rendelkezik erre a funkcióra, legjobb esetben némi vagyonka — némi föld és üzlet —, amit azonban a világválság, a hozzá nem értő gazdálkodás, nagyzásihóbort, öröklési bizonytalanságok újra meg újra megkérdőjeleznek. Ottlik ennek a „történelmi középosztálynak", pontosabban a húszas évekkel meginduló újabb, lefelé expanzív bővülésének világát keresi fel, mégpedig egyik szélsőséges változatán, a tiszti-államhivatalnoki-dzsentroid rétegen mutatja ki ennek a problematikus létnek és magatartásnak jegyeit. Mégpedig ép-