Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

csókolta az én leányos, gőgös szájamat". A következő fejezet pedig eképpen nyílik: "— Magdi, szívecském, hát megint nem kapok rá semmi pillét! — Jaj Istenem, Jenő, mármost meg a pille! Hát nincs azon elég? Nincs több föle a börvelyi asszony tejének! — Kifuttattátok, lelkem! ... Ezt már fojtottan és kicsit határozatlanul mormogja; gyűrűs, fehér kezével lassan méricskélve a fehér tejet ... Az uram most kelt fel; a bajusza még kikötve, haja a zugyboló mosdástól vizesen tapad a homlokához; jószagú vizektől és szappanoktól friss az egész ember. De én láttam őt az imént, ahogy a tyúkszemét metélte, szétvetett lábakkal, föcskendve állt a mosdó előtt, ahogy körülményeskedőn ráspolyozta a körmeit... És most elmegy innét mindjárt rendbehozva, megreggelizve, kielégülten, mosolygósan; én pedig összeszedem utána a lomot, megvetem az ágyat, kihordom a tegnapi szennyesruhát. .." Kaffka itt a művészet igényes eszközével él: a hallgatása is beszédes. Néhány szóval közli a lánykérés tényét, s utána azonnal a gyalázatos tisztesség világába ragad bennünket. A gazdag mondanivalót nem csupán szavakra bízza: használni tudja a kompozíciót is, kiaknázza a két jelenet kontraszt-hatásának rendkívül beszédes lehetőségeit. A kompozíció lényegét tehát megőrzi, de eszköze nem az időrend, a cselekmény logikája, hanem az emlékezés: a regény anyagát valamilyen belső összefüggés tartja össze. Kaffka tehetsége a megfigyelésben a legerősebb. De megfigyeléseinek, elraktározott életbenyomásainak elegendő rejtett energiája van, hogy az adott pillanatban a felszínre lendüljenek, s erős valósághoz kötöttségük mindenkor biztosítja, hogy a belőlük kialakult kép túlemelkedjék önnön határain. Milyen beszédes például az a két kép, amely Magda két hiripi kirándulását idézi fel! Pedig mindkettő pasztelles árnyalatú, szinte csak a hangulatot őrzik meg az emlékből. Az első a reményteljes készülődés foglalata: „Sötét, öreg jegenyefák sora vezet a háztól az országút felé; ott sétáltunk végig egyszer valamennyien gyönyörű, teljes holdvilágban. A messzi szérű felett ezüstben csillámlott a búzaszagú, nyári por, nagy hallgatásban voltunk mind, a tücskök muzsikáltak". A másik kép Magda kálváriájának egyik állomását mutatja be a hiripi udvarházban: „A régi jegenyefasor sudarai meztelen, szégyellős-nyurgán meredeztek a sáros, fekete út két oldalán, mint néma, szigorú •felkiáltójelek rendjei, és a gyászosra ázott, koratavaszi földek barázdái közt még hócsíkok fehérlettek itt-ott ... Az udvarház is vedlettnek látszott most téltől dohos, állott pipafüstszagú szobáival, a búbos-kályha fülleteg melegével s az avítt rongyszőnyegekkel". A művészi hatást tehát nem a kompozíció hangos feltüntetésével éri el, hanem az élmény szuggesztív erejével. Radnóti Miklós a dofcumeníumjellegben látja a regény titkát: „a megbízható emlék hitelét érezzük nála" — írja.

56 Valóban: Kaffka a „csináltság" hatását akarja elkerülni, amint egyik kritikájában meg is írja. Abban látja a bírált könyv hibáinak forrását, hogy az író először végigszerkesztette novelláit és „mikor papírhoz ült, már egészen pontosan tudta, mi hogyan következzék, és valami teljesen független dologgá vált így a megcsinálás.. ."

57 Persze, ez a módszer sem recept : fedezte az egyéniség, a tehetség. Kaffka tudja ezt. Amikor az írásmesterség titkairól kért felvilágosítást egyik olvasója, így válaszolt neki: „az élménynek és a kifejezésnek valami titokzatos aránya az, ami (úgy látszik) megtanulhatatlan; ez ellen vét holtbizonyosan és hajmeresztőén minden nem író, ha ír.. Z'

58 56 Radnóti Miklós: i. h. 65—78. 1. 57 Mariay Ödön: Kelet fiai. Nyugat, 1910. 1. k. 635. 1. 58 Szemüveg (Kedves Névtelennel). Esztendő. 1918. május.