Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)
Az egész mű apró megfigyelések rendkívüli tömegéből van összerakva. Amint Móricz Zsigmond írja: „Kaffka Margit a bibliai olajos mécsest vette kezébe, amely örökké ég, mert az örökké teli korsóból táplálja. Ennek a mécsnek a fényénél végig megy az életen. A fény kisded erejű, de valódi fény s megvilágítja a kört, ahol elhalad vele ... Ha Kaffka Margit férfi volna, első természetes gondolata az lett volna, hogy ezt a fényt felakassza valahová magasra, hogy bevilágítsa azt a területet, amelyen neki el kell végeznie a dolgát.. . Az az egy a fontos, hogy a karakterisztikum férfi íróra az, hogy valami magasabb szempontból akarja megvilágítani az életet, s elejétől végig bizonyos távlatokat ad s egymáshoz való arányaiban óhajtja beállítani az embereket s dolgokat". Ez a komponálási mód, amely látszólag dekomponált állapotban hagyja a művet, nagyon könnyen a felszínes ábrázoláshoz vezetheti az írót. A darabokra hullt valóság, az objektív arányoktól függetlenedő epizódok éppen azt fedhetik el az író elől, amelynek felismerése a hiteles ábrázolás feltétele: a mélyebb összefüggéseket. Móricz látja, hogy Kaffka elkerülte ezt a veszélyt: „Senkinél sem éreztem jobban — írja —- az élet igazságát a regényalakokon át, mint Kaffka Margitnál". Mi adja meg tehát biztonságát ? r/l Kaffkára regényeiben is a lirizmus a jellemző. Minden megkötöttségtől és sablontól szabadulni igyekszik. írásai nem a lehiggadt indulatok perceiben születtek, ő maga csak látszatra egyensúlyos, ahogyan a világ folyását nézi: szűretlenül könyvvé gyűlt tanúságtétel minden alkotása. Paradoxonnak látszik, mégis: a kifejezésnek ez a lírai kényszere vitte a regény műfajához is. Bizonyára az vonzotta, hogy a regény nélkülözi a leginkább a technikai boszorkánykodást, s ezért ő áll az olvasó előtt a legnyitottabban. S Kaffka regényében ezt a túláradó őszinteséget még fokozza, különös feszültséggel telíti a szemérmes, leplező szándék. Kaffka elméletileg is vallja ezt a regényírói művészetet. Egyik kritikájában arra biztatja az írót, hogy markoljon bele szabad kézzel az élet elevenjébe s igyekezzék önmagát zavartalanul megtalálni. De elméleti jellegű megnyilatkozása bizonyítja azt is, hogy tudja, hol fenyeget a felszínesség veszélye. „Az ezermotívumú életet — írja Lengyel Lauráról — a művészet határbafoglalón kevés motívumra vezetheti, stilizálhatja; de... megragadni egy szálat azért, mert legfelül van, mert miatta kevésbé kell megbolygatni a lelkek életszövevényét vagy lehántani a diszkrétkedő lepelt önmagunk, csak sejtetni akart élményeink és sebeink felől: — igen, ez rejtezésnek elég jó lehet, kényelmes, nemes, tiszteletreméltó, megható; de írásművészet cím alatt felszínes, langyos, egyhangú, korlátolt, szűkös és szegény". 55 E gondolatok fedezete nemcsak a kritikus eszménye, hanem az író gyakorlata is. Kaffka lírai áradása sohasem parttalan: művének részletei művészileg sohasem esetlegesek, mindig érezzük bennük azt az intenzitást, amelyet az előttük és utánuk illeszkedő emlékképek kölcsönhatásai váltanak ki. Már láttuk, hogy a szinyéri tűzvész jelenete milyen hatalmas távlatot ad Pórtelky Magda egyéni kudarcainak. De épp ilyen egymásba sugárzó erőt találunk első házasságának töredezetten felidézett jeleneteiben. A révbejutás fejezete így zárul: „Másnap eljött Vodicska Jenő gálában, feketében és megkérte... a kezem. A vőlegényem volt az első férfi, aki szertartásosan, gyöngéden, komolyan meg54 Móricz Zs. : i. h. 55 Mab királyné. Lengyel Laura novellái. Nyugat, 1911. 1. k. 803. 1.
