Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

natkozására: „Szép könyvében, La génie dans l'art Séailles azt a kettős állítást fejti ki, hogy a művészet folytatja a természetet s hogy az élet teremtés. Szívesen elfogadnók a második formulát: de vajon teremtésen, mint a szerző, elemek szintézisét kell-e értenünk? Ahol előre megvannak az elemek, a belőlük leendő szintézis már virtuálisan adva van, mert csak azoknak egyik lehető elrendezése. Ezt az elrendezést egy emberfölötti értelem előre megláthatta volna a körülötte levő többi lehetségesek között. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy az élet tartományában az elemnek nincs külön is valóságos léte. Ezek az elme sokszerű képei egy oszthatatlan folyamatról. Ezért van a haladásban gyökeres esetlegesség, az előzőnek s a következőnek összemérhetetlensége, szóval tartamosság".

52 Bergson irodalmi hatása Európában — az első világháború előtt — minden más gondolkodóénál, talán még Nietzschéénél is erősebb volt. A kor sok írója szinte felszabadítójának érezte, aki erőt ad a spenceri agnoszticizmus csüggedéseivel szemben, aki segít kitörni a determinizmus és a gépiesség rabságából. Vonzotta őket a módszer, mellyel a valóság titkait igyekezett megközelíteni: az élet mozgását követő ösztönök maradványainak őrzője, az intuíció. Hatását olyan íróegyéniségek jelezték és közvetítették, mint Proust, akinek élet- és művészetelmélete tele van bergsoni nyomokkal. A századeleji magyar „modernek" hamar felfigyeltek erre a művész számára oly vonzó filozófiai törekvésre. Babits 1910-ben nagy tanulmányban ismerteti fő gondolatait a Nyugat hasábjain; a Huszadik Század 1911-ben az intuíciós elmélet kritikájával foglalkozik; s a nagybányai iskola elméleti igényű vezetői is ösztönzőik között tartják számon. A következő években pedig már magyar nyelven is hozzáférhetők művei: 1912-ben a Modern Könyvtár füzetei között — Fogarasi Béla fordításában — első nagy műve jelenik meg, 1913-ban pedig a Világkönyvtár A nevetés című könyvét adja ki. Bizonyára érvényes tehát a magyar szellemi életre is Gyergyai Albertnek az a megállapítása, hogy Bergson eszméi a század első évtizedeiben „a levegőben voltak".

53 így Kaffka Margit is gyanútlanul „bergsonizálódhatott" akár Bergson ismerete nélkül is. Pedig ő nyilván ismerte legalább Babits jól tájékoztató cikkét, s valószínű, hogy franciaországi utazása alkalmával is gazdagodhatott bergsoni élménye. Tény viszont, hogy az Aiíomáso/cban a divatnagyságok között emlegeti. Kaffka műveiben természetesen aligha találjuk meg kifejletten ezeket a gondolatokat, s túloznánk, ha Proust és Virginia Woolf magyar társát mutatnánk meg benne. Az a társadalmi valóság, mely művészetének talaja volt, mindvégig a társadalmi szolgálathoz kötötte, s újra és újra átélette vele az impreszszionizmus dilemmáját. Impresszionizmusa és emlékező magatartása azonban az újítók felé mutat. A szervesen fejlődő írói pálya és a minden művészi tettéért belső harcot vívó lélek jutott el életművében a látványok világáig s maradt mindvégig földközelben. Ez a kettősség, és belső küzdelem a Színek és évek kompozíciójának minden elemében jelen van. Ezt a regényt — stílusa mellett — főképpen szerkezeti felépítése teszi szuverén jelenséggé a műfaj magyar történetében. A világos tagolás, a gondos aláépítés és betetőzés aligha található meg benne. Nem jellemzi a koncentráció sem, amely minden részletet egy fő irány felé terel. 52 Bergson: i. m. 8., 10., 32. 1. 53 Gyergyai Albert: A mai francia regény. 1937.