Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Tudósítás az új világról - Botka Ferenc: A teljesség felé (Szocialista prózánk útja a Szovjetunióban)
E folyamat, amely a magyar szocialista próza egész vonulatát hozta létre, először Zalka Máté Doberdó című regényében vált érzékelhetővé.'-' 1 Tartalmát, struktúráját tekintve a Doberdó is „fejlődésregény": néhány hónapba sűrítve rajzolja meg főhősének, Mátrai Tibornak a világnézeti átalakulását — a tapasztalatlan, naiv háborús romantikától a harcos antimilitarizmusig. Az első világháború egyik leghirhedtebb csataterére vetődő fiatal tiszt átalakulása azonban nélkülöz minden tézisszerűséget, a hadiélet élő közegében megy végbe — az élmények és az eseményeket értelmező gondolatiság természetes következményeként. A több, mint húsz szereplőt megformáló regény felvonultatja előttünk az osztrák-magyar hadsereg tipikus alakjait: a megvesztegethető, csak karrierjével törődő Hruna ezredestől az egyszerű közkatonáig. A fiatal Mátrai mellett központi szerepet játszik a tapasztalt, radikális szemléletű, nagy tudású újságíró, Sík Arnold, aki barátságába fogadja őt, és lépésről lépésre fedi fel előtte a háborút mozgató egyéni és anyagi érdekeket. Mátrai azonban nemcsak tőle tanul, aki minden tudása ellenére — kiégett, cinikus ember, s nem látja a kibontakozás lehetőségeit; Síkkal ellentétben ő a teljes igazságot keresi, nyílt szívvel, igaz lelkiismerettel. Szembeszáll a hadvezetőség közönyével, amely nem akar tudomást venni az osztrák-magyar csapatok által elfoglalt Monte Claramagaslat aláaknázásáról, szüntelenül keresi a lehetőséget beosztottjai megmentésére, küzd értük, közben megismeri az ő életüket is, gondolkodásukat, békevágyukat, még maguk előtt sem tisztázott szándékukat, hogy háborút üzenjenek a háborúnak. A főhős e koncepciózus megválasztása, a jellemében feszülő emberség és konok igazságkeresés reális és művészileg indokolt keretet, lehetőséget ad az írónak, hogy ne csak a jelenségek, a hadiélet mindennapjainak mesteri rajzát adja, hanem, hogy megmutassa a háború egyik egyedi esetében — az általános vonatkozásokat, a távlatokat, amelyek nemcsak a hadigépezet mozgatórugóit láttatják, hanem az azok mögött álló társadalmi erőket, összefüggéseket is. Mátrai ilyenformán nemcsak a már általa tapasztalt és átélt világégés okaira jön rá, hanem fölérzi, megsejti az ellene való harc lehetőségeit is. Ezért érezzük törvényszerűnek a regény befejezését, amikor a Monte Clara felrobbantása után az életbemaradt Mátrai kapcsolatba kerül — Sík Arnold nővére segítségével — az antimilitarista mozgalommal; Svájcba szökik, hogy lelkiismeretét követve hadat üzenjen az imperialista háborúnak. E távlatosságban: az egyedi és általános művészi összekapcsolásában foglalható össze a regény legfőbb jelentősége. S ebben a vonatkozásban a Doberdó túllépett nemcsak Zalka korábbi művein, hanem az egész magyar szocialista próza addigi eredményein. A tézisszerűség, a sematizmus vértelenségében szenvedő alkotásokhoz képest ugyanis már a Liu elvtársban felszínre törő spontán életesség is nagy előrelépést jelentett. S ezen a téren nemcsak Zalka és Lengyel József korábban jellemzett alkotásait kell megemlítenünk. Feltétlenül idekívánkoznak Karikás 2/ ' M. 3anKa: J\o6epp,o. MocKBa 1937, COBCTCKMÍÍ niicaxejib. Magyarul először: Doberdó. Bp. 1947, Cserépfalvi.
