Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

Tehetetlennek érzi magát a folytonos változás áramában: „már az életben elváltozunk, nemcsak a halálban — és én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak". (Színek és évek) A küzdésvágyat és a kudarcot egyszerre éli át: „Én teljességet akarok, és az nincs az idő telesében — az örökké öblögető, elmosó, újuló és zavaró változásban". (Mária évei) Egybefogni valahogy ezt a roppant gazdagságot, csonkítás nélkül műbe foglalni a folyton újratermő, múltjában, jelenében, lehetőségében egyszerre élő valóságot: „Tarka és terhes élet, színültig rakott kosár! Egy szép, piros bárka, mely a szigetek aranygyümölcsét viszi a kék habokon át... És titkos rétegek, félelmes mélyek, violás, holdas, éjszakai jelek!... Oly szédületes gazdagság minden, a gyermekkor, a múlt, az álmok, emlékek és mesék; írott ezer tarka szőnyegek ... de nem, ő nem azt akarja most! Egybefogni, össze ... valahogy! Amiért volt, ahová tört ez a fájón drágalátos minden, amit együvé vert benne..." (Állomások) így jut el az emlékezéshez, mely lehetővé teszi a rétegekben őrzött idő megközelítését, szabaddá teszi asszociációit, melyek már ki-kitörve a cselekmény rabságából, egyik rétegből a másikba vezetnek. S így a regényszerkesztés elve már nem a mese, nem is a jellem kifejtése valamilyen akcióban, hanem az emlékezés hullámzása. Az író illúziónak érzi a valóság tárgyias értékelését, s arról igyekszik beszámolni, miként helyezkednek el az események az ő tudatában. így élmények kerülhetnek egymás mellé évtizedeket átugorva, s a pillanatnyi tudattartalom mögött tarka kronológiai sorrendben sorakoznak fel a leélt múlt élő elemei. Az idő problémájának átérzésével Kaffka korának egyik legizgatóbb gondolatához kapcsolódott. Főképpen ez indította kísérletekre a nyugat nagy regényforradalmárait is, s ennek elemzése tette a korszak nagy ösztönzőjévé Bergson filozófiáját. Bergson volt az, aki az idő közvetlen, belső tapasztalásig mélyített és lélektani terminusokba öltöztetett élményét megjelenítette a filozófia történetében; aki nemcsak azt ismeri el, hogy folyton változunk, hanem felfedi ennek a változásnak egész filozófiai rendszereket felbolygató tartalmát is. Gondolataiban újra és újra az impresszionista író tépelődéseire ismerünk: „nincs érzés, elképzelés, akarás, mely ne módosulna minden pillanatban; ha valamelyik lelkiállapot nem változnék többé, tartama nem folytatódnék többé. Hasztalan marad a tárgy ugyanaz, hasztalan nézem ugyanarról az oldalról, ugyanazon szög alatt, ugyanabban a világításban: mostani látásom mégis különbözik a közvetlenül megelőzőtől, ha másért nem, pusztán azért, mert egy pillanattal öregedtem. Ott az emlékezetem, mely a múltból valamit folyton a jelenbe tol. Lelkiállapotom, amint az idő útján előrehalad, folytonosan duzzad a magával vonszolt tartalomtól; azt mondhatnám, hólabdát csinál maga-magából". Az ő durée-je a mulandóság és az örökkévalóság ellentétét igyekszik feloldani, akárcsak az impresszionizmus látványa. „A tartam a múltnak folytonos haladása, mely rágja a jelent és duzzad, amint előremozog. Ha a múlt szüntelenül nő, akkor határtalanul meg is marad. Az emlékezet.. . nem arra való képesség, hogy az emlékeket fiókban osztályozza, vagy listára jegyezze. Nincsen se lista, se fiók, még tulajdonképpeni képesség sincs, mert a képesség szünetekkel működik akkor, amikor tud, vagy amikor akar, a múltnak múltra halmozása ellenben szüntelenül történik ... Mindaz, amit első gyermekkorunk óta éreztünk, gondoltunk, akartunk, mind ott van és feszíti az eszmélet kapuját, mely nem akarja bebocsátani". S amint az impresszionista a prekoncepciót az alkotásban, úgy elemzi ő a „gépszerűséget" és „célszerűséget" a gondolkodásban. Egyik jegyzetében pedig közvetlenül is utal gondolatának művészeti vo-