Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Ferenczi László: Egy polgár vallomásai (Márai Sándorról)

lődés-vonal vége, a hivatás megtalálása. Néhány évvel később A féltékenyek alaptémája az apa halála, a műfaj-nélküli művészé, a nem-árusító kereskedőé, akinek alakja szinte mitikussá növekszik. Több mint egy személy, egy magatartás, egy kultúra, egy osztály jelképe. Az apa halálával Márai a család ellen lázadó vagy a család elől menekülő polgár (áttételesen a Zendülők, és az Idegen emberek, áttételek nélkül az Egy polgár vallomásai szólnak erről), tudatosan az apa nyomdokaiban kíván lépni, tudatosan polgár kíván lenni. „ .. . mint aki új sarzsit kapott", új hivatást, új felelősséget. „A társadalom, amelyben élek — írja Márai az Egy polgár vallomásai utolsó soraiban, már Hitler győzelme és az apa halála utáni időszakról — nemcsak a szellem csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és szellemi stílusával szemben is ... Megdöbbenéssel veszem észre, néha, hogy hatvanéves emberekhez közelebb érzem magam lélekben és ízlésben, mint a huszonöt évesekéhez. Mind így vagyunk, akik az 'osztály' utolsó, diadalmas pillanatában születtünk. Aki ma ír, mintha csak tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára, ... tanúságot arról, hogy a század, amelyben születtünk, valamikor az értelem diadalát hirdette... Minden, amit tudok annyi, hogy e tanulsághoz, a magam kegyetlen-hűtlen módján, hűséges akarok maradni... Ügy, most pontot teszek, s mint aki elveszett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok". Az osztály — a polgárság. Amikor a nagycsalád, a polgárság meggyengül vagy elpusztul —• akkor tér vissza a kis családhoz, az apához. Az Egy polgár vallomásai az eltávolodás és a visszatérés krónikája is. Hevesi András 1934-ben az Egy polgár vallomásai első kötetét méltatva még úgy láthatta, hogy „viszszavonhatatlanul, örökre" kiszakadt a családból. (Nyugat, 1934. 2. k. 71. 1.) A néhány hónappal később megjelent II. kötet, amely a világháborút követő másfél évtizedről beszél, különösen utolsó fejezeteiben, a visszatérésről számol be. És az a mű, amely visszafelé és előre megvilágítja az egész életművet. Márai könyvei egy önéletrajz változatai. Minden írás végsősoron önéletrajz, Gorkij szerint Shakespeare drámái is azok, de az áttételek foka és módja megkülönböztet. Kevesen dokumentálják magukat olyan gonddal, és annyira nyíltan, mint Márai. Az Egy polgár vallomásai után három, egykori tapasztalatait újra meg újra elbeszélő útinapló következik, a Napnyugati őrjárat (1936), a Kassai őrjárat (1941) és az Európa elrablása (1947), valamint a Vasárnapi krónika (1943) cikkei és a naplók. Ez utóbbiak közül a legfontosabb az 1943—44-es években vezetett Napló. De az Egy polgár vallomásaiból az is kiderül, hogy első és sikeres regényei, a Bébi vagy az első szerelem, a Zendülők, az Idegen emberek, sőt, az egykor népszerű, de jelentéktelen Csutora is, az író életének egy-egy fontos epizódját mondják el. Az Egy polgár vallomásai mintegy összefoglalja, összegezi, összeköti e négy könyvet, e négy epizódot, újra elmondja, de most már összefüggéseiben és nagyobb távlattal az előzőkben elmondottakat, anélkül, hogy érvételenítené azokat. Márai egyes könyvei szorosan egymáshoz kapcsolód, A féltékenyek hősei pl. részben a Zendülők hőseivel azonosak, csak éppen az egykori érettségiző diákok azóta felnőttek, és az apa halálával is szembe kell nézniök. Márai 34 éves, amikor az Egy polgár vallomásai című nekrológját megfogalmazza, és fogadalomszerűen kimondja utolsó mondatában: „emlékezni és hallgatni akarok". És ezt sajátos módon (a sajátos megint Márai kedvenc jelzője) meg is valósítja.