Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Ferenczi László: Egy polgár vallomásai (Márai Sándorról)

még csak nem is a szemlélet azonosságából vezeti le családfáját. Valamilyen szellemi családhoz tartozik az ember; e család hierarchiájában számomra Goethe volt az ősapa... Mikor Péguy akadt a kezembe, úgy tetszett, mintha már olvastam volna". Az Egy polgár vallomásai szerint (és a későbbi művek igazolják ez állítást) Maráinak két emberhez volt igazán mélyen köze: apjához és feleségéhez, Lolához, íme, így írja le az utóbbival való találkozását, lényegileg azonosan ahhoz, ahogy Kafkát és Péguyt felfedezte. „Délután a Kurfürstendamm egyik teaszalonjában találkoztam Lolával. Előadtam barátom levelét, és néhány szót dadogtam. De aztán zavartan elhallgattam; ő is elhallgatott. Mind a ketten pontosan tudtuk, hogy itt már nem lehet semmit csinálni. Az ilyen találkozások mindig nagyon egyszerűek. A születés is egyszerű, a halál is ... Egy barátom Párizsban, az Avenue Wagram-on, délután négykor 'leszólította' az utcán azt a nőt, akivel később életét töltötte. A nő szűz volt, és elment vele. Fölmentek egy garni-szállodába, s aztán tizenöt évig együtt maradtak. Minden emberi kapcsolat így kezdődik". (Egy polgár vallomásai. Második kötet). Az életmű mindmáig ezt a problémát variálja. Márait a sorsfordulók izgatják. Azok a találkozások (szerelemmel, munkával, hivatással), amelyek kiemelik az embert hétköznapjaiból, és radikális, szinte Saulus-Paulus-szerű fordulatot adnak életének. Noha naplóiban több ízben leírja, hogy a szerelem végsősoron pénzkérdés (és önzés), a szerelem nagy pillanatait a szentek nagy pillanataihoz hasonlítja. Felismeri-e az ember az „ez van" sugallatát, vagy sem Vállalja-e, vagy megszökik előle. Akár vállalja, akár nem, ennek következményei lesznek, és ezt variálja már első műveiben is, a Bébi vagy az első szerelemben, a Zendülőkben és az Idegen emberekben, ezekben a viszonylag bonyolult cselekményű, több hónap vagy év időtartamú regényekben, vagy a Válás Budánban (1935), az Eszter hagyatékában (1939), a Sirályban (1943), a Szinbád hazamegyben (1940), a Gyertyák csonkig égnekben (1942), vagy legújabban, már megint Nyugaton, az Ítélet Canudosban című művében, ezekben a 24 órás időtartamú, többnyire egyetlen nagy beszélgetésben csúcsosodó alkotásokban. A fegyelem és a szenvedély, a kaland és a szökés, a rend és a lázadás, a szabadság és kötöttség problémáival foglalkozik, szinte minden írásában. „ ... rögeszmeszerűen", hogy Márai kedvenc szavát idézzem. „ ... állandóan, minden leírt sorral ugyanazt a mondanivalót akarom kifejezni..." (Egy polgár vallomásai második kötete). És valóban: szereplő, színhely, mese, megoldás változik, a mondanivaló ugyanaz marad. És mégsem ilyen egyszerű. Polgár, akinek a polgárság ideáljához sokkal több köze van, mint az egyes polgárokhoz személy szerint. * * * Márai felkészülése körülbelül egy évtizedig tartott, Németországban és Franciaországban, Angliában és a Közel-Keleten. Amikor 1919 őszén megérkezik Németországba, úgy érzi, hogy a polgárság egy nemzetek fölötti nagy családot alkot. Németországban tanúja a weimari szellem kialakulásának, éppen úgy, ahogy majd valamivel később Illyés tanúja lesz Párizsban a szürrealizmus indulásának. A Weimar szót a fogalom lehető legtágabb értelmében