Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Ferenczi László: Egy polgár vallomásai (Márai Sándorról)

használom. Beletartoznak Rathenau, és néven nem nebezett emigráns magyar kommunisták, Kafka és Thomas Mann, Döblin és Reinchard, Stephan Zweig és Kaiser, Martin Buber ás Werfel, hollandok és oroszok — írók és politikusok, akikkel Márai személyesen találkozott, vagy akiket olvasott. Nemzedékéből egyetlen, aki ezt a weimari kultúrát születésétől fogva, jelenlevőként ismeri. Otthon van Németországban, a legkülönfélébb művészi és társadalmi körökben megfordul, és a Frankfurter Zeitung megbecsült munkatársa. Németül és magyarul ír. Párizsba nagyjából abban az időben megy át, amikor Illyés elhagyja a francia fővárost. A szürrealizmus már klasszicizálódik, Picasso is. Az Idegen emberek és az Egy polgár vallomásai alapján úgy tűnik, hogy inkább külföldiekkel találkozik Párizsban, főként a híres Döme-kávéházban, mint franciákkal ,az utóbbiaknak jobbára csak olvasójuk. Mint pl. a közelmúlt két nagy halottjának, a már említett Péguynek és Proustnak, aki rádöbbenti, hogy menynyire nem ismeri a mesterséget. Londonban a tartás, a fegyelem, a megszólalás felelőssége ragadja meg, noha megemlíti azt is, hogy az angol attitűd lehetősége a gyarmatbirodalom kizsákmányolása. Párizsból hazatér, majd, most már budapesti kiindulással, állandóan utazik. 1933 telén Berlinben van megint, ahol újra találkozik egyik legjobb barátjával, Hanns Erichhel, aki néhány évvel azelőtt a berlini élet különféle rétegeibe bevezette, és aki már harminc éves korában „a legnagyobb német lap vezércikkírója volt", majd nemsokára a Birodalmi Gyűlés tagja is. „Utoljára a Pariser Platzon láttam; kértem, állítsa meg az autóját, leszálltam és elbúcsúztam. — A forradalom lassan győz — mondta elgondolkozva, s kocsija kormánykerekére könyökölt. Három nappal később a nemzeti szocialisták elfoglalták a birodalmat. Hanns Erichet koncentrációs táborba zárták. A lapot, melynek munkatársa volt, kisajátították az új urak, a régi munkatársakat szélnek eresztették. Hanns Erichet elsöpörte az idő, mint oly sok pajtását gyermekkoromnak; nem tudtam meg felelőié semmit többé". így ír Márai az Egy polgár vallomásai második kötetében. Hitler uralomra jutása Márai életében is fordulópont. Az Egy polgár vallomásai mind részleteiben, mind egészében többszólamú hatalmas nekrológ. Barátok siratása, egy kultúra siratása, amely sajátja volt, az ifjúság siratása. Illyés újra meg újra visszatér ifjúsága Párizsába, mely ha változik is, folyamatosan változik; Márai nem térhet vissza ifjúkora Németországába, Frankfurtba, Berlinbe vagy Weimárba, — mert ezt a Németországot Hitler elsöpörte. London és Párizs is fontos, maradandó élménye volt, de ez a weimári rétegen alapult. Franciaországban és Angliában sokat tanult, de Németországban volt otthon, — Franciaországban, ahogy az Idegen emberek főhősének mondja szakításuk pillanatában szeretője: „piszkos idegen" volt. Hitler uralomra jutása után elsőként beszél a másik Németországról, a Goetheérői és Thomas Mannéról. És megszűnt a hajdani biztonság is, ami also németországi éveit jellemezte, amikor még azt hitte, hogy a polgárság egy nagy, nemzetek fölötti család. A nagy dátumok, Weimar bukása és az apa halála nagyjából egybeesnek, Apja haláláról az Egy polgár vallomásai második kötetében így beszél: „Apát eltemettük, s úgy éreztem magam, mint aki új sarzsit kapott, előlépett; különös, fojtó szabadság-érzés fogott el, mintha azt mondták volna: most már mindent szabad, beléphetsz az anarchista pártba, felakaszthatod magad, minden, minden szabad . .." Az apa halála az Egy polgár vallomásainak végső, lezáró epizódja. Egy fej-