Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)
amelynek lapjain feltűnik Nagybánya képe és sorai mögül kiérzik az író elvágyódása a fekete betűk, sápadt fogalmak közül a látványok, színek világába. A Színek és évek írójának művészetében azonban az impresszionizmus mélyebb rétegeket is áthat: nemcsak nyelvi sajátosságot jelöl, hanem írói magatartást, lelki állapotot, világszemléletet is. Mint ahogy világnézeti kétely és keresés húzódik meg az egész irányzat mögött. Az impresszionizmus voltaképpen örökölt programot vállalt fel, hiszen már a naturalizmus úgy vélte, hogy az „eszményi realizmus" meghamisítja az életet, a természetet, az embert, s ezért mese helyett, cselekménybe állított, megnyesett mozdulatok helyett a hétköznap hűségét követelte. Agnosztikus filozófia táplálta ezt a követelményt, a francia pozitivisták hitetlensége, mely lemondott a valóság jelenségeinek összefüggéseiről, a lényeg rendező erejéről. A végső konzekvenciát az impresszionizmus vonta le. A két irányzat hívei sokszor kifejezték rokonérzéseiket: a fiatal Zola állását áldozta a nagy botrányt okozó Manet védelméért; az impresszionizmus világérzését megfogalmazó Bergson fiatal korában Comte pozitivizmusának hódolt. Jellemző ez a rokonság. Ha a pozitivizmus és nyomában a naturalizmus úgy vélte, hogy örökre trónfosztotta a metafizikát, az impresszionizmus a világnézetnek igyekezett hátat fordítani: megtagadott minden apriori ideát s a prekoncepciók helyett a pillanat látványához igazodott. Az impresszionizmus a XIX. századvég ideológiákból kiábrándult, „felvilágosult" emberének szemlélete, a hitetlenség művészete. Előtte zárva van a szubsztanciák és ideák világa, az ő szemében az emberiség élete nem célszerű kibontakozás, hanem esetlegességek láncolata, amelyből a látó szem csak pillanatok villódzásait tudja felfogni. A világ mindig csak pillanatnyi benyomásokat, töredékeket ad, amelyek egésszé és folyamattá csak a szemlélő tudatában válnak. Ha tehát hű képet akar adni róla, nem naturális életmetszeteket kell keresnie, hanem naturális tudatmetszeteket. A tudat ábrázolását kell naturalistává tennie, megszabadítva a lelki folyamatokat minden célra irányított mozgástól, s passzív megfigyelőként feljegyezve mindazt, ami a felszabadított tudatban végbemegy. Az impresszionista festészet világában tehát nincsenek testek, csak színes felületek, nincs rajz és vonalperspektíva, s hiányzik a régi értelemben vett kompozíció; az impresszionista szobrász formák helyett a formált anyag sajátosságainak kifejezésére törekszik, a bölcselő az intuíciót követi, a zenész vállalja a pillanatnyi benyomást, akár diszharmónia árán is. Az impresszionista író egymás mellé rakott képekkel, hangszínekkel teremti meg művei világát; csináltnak érzi azt a képet, melyet elődei a mélyebb összefüggéseket kutatva rajzoltak meg, tehát a felület széles leplét figyeli; úgy véli, hogy akkor tudja visszaadni a művében az igazi valóságot, ha a dolgok megnyilatkozására fordítja tekintetét. Az impresszionizmusnak ezek a mélyről fakadó forrásai megtalálhatók Kaffka Margit életművében is. Még közeledésének útja is hasonló az egész irányzat mozgási irányához. A hitetlenség nála sem azonnal és következetesen az impresszionista szemléletben bukkan felszínre: a Színek és évek előtt kísérletezik a naturalizmussal is, s később is át-áttéved a rokonirányzat vaskosabb világába. Egyik 1910-ből való novellája, az Asszonyok^ minden szálával a naturalizmushoz kapcsolódik: az ingyenbetegekkel tele orvosi rendelő képe hangulatával, szemléletével, szociális feszültségével egyképpen naturalista ihletésíi Megj.: Világ, 1910. 65. sz.
