Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kis Pintér Imre: Füst Milán: A feleségem története

lesz itt még szó az idők folyamán." Példa ez egyben a Füstnél gyakori síkváltásra is, amely viszont már egyértelműen a próza másik, improvizációs sajátosságát villantja fel. Mert az alaptónus és a gondolati bezártság statikus helyzeteit Füst Milánnál: az írói rögtönzés változtatja életszerűvé. „írói pályám az improvizáció pályája ... szívem és kezem valószínűleg mindig a teljes szabadságot szerette, az elhatározott irány, a köt'elező tények ugyanis annyira gúzsba kötöttek, hogy elnémították bennem az alkotó képzeletet." — írja önvallomásai egyikében.

17 Ez az improvizatív kötetlenség, amely tulajdonképpen esztétikájának másik sarkalatos elvét, a valóság determinációja helyett a szubjektumból való kiindulást bújtatja: különtörvényű művészi világ építését, hogy a művész „ad alakot a légi semminek"

18 szuggesztív líraiságot szabadít fel a prózában is. Füst prózája jellegzetesen költői próza, s alig is lehet ez másként, hiszen regényének egyedül determináns „reális" valósága a képzeleté, a szubjektum belső törvényeié. Amint ez jószerivel az egész modern próza középponti problémájának látszik, hiszen a modern regény láthatóan mindinkább lemond a külső valóság tényszerű ábrázolásáról, az álmok, látomások, víziók belső valóságáért, s lényegében lírai hatást indukál, minél jelentősebb érzelmi-indulati hullámverés kiváltására törekszik. Mátrai László Franz Kafkát is lírikusnak látja: „Az esztétika hagyományos kategóriáiban kifejezve: a legtisztább líra ez, de szokatlan módon, a regény, az epika formáiban. Bennük a líraiság személyes, közvetlen érzelmi súlyát az epikus forma bősége és realitásigénye hallatlan módon felfokozza, amit csak még tovább fokoz a mágikus tartalom és a precíz nyelvezet — egyébként nagyon is árulkodó — ellentéte."

19 A Füst-próza is imitálja a valóságot, a történet tényleges színtere: a lélek színpada. Ezért A feleségem története én-centrikussága sem csak formai kérdés ; ez az első személyben írt vallomás egyetlen lírai jellemet' bontakoztat ki. Az alkotó: Störr kapitány szerepében gondolja el önmagát. S ugyanebből az okból: Störrnek a valósággal nincs semmi reális kapcsolata, nemcsak mert a mese képzelet szülte, álombeli tájakon játszódik, de mert Störr számára éppen azok a motívumok, stimulusok válnak katart'ikussá, revelatív erősségűvé, amelyek a gyakorlati életben kevésbé jelentősek, csak színező hatásúak. A „teljes szabadság", amit Füst a maga művészi természete alapfeltételének tart, s ami persze szükségképpen improvizációs lendületet kíván, voltaképpen a valóság kötöttségein való felülemelkedést jelenti: olyan epikus szituáció létrehozását, amelyben a lélek megvalósíthatja önmagát, amelyben a valóság külső meghatározottságai, viszonyai, tényei, körülményei nem akadályozzák a hőst a cselekvésben. Olyan regényvilág teremtését', amelyben az egyetlen hős, végül is egyedül önmagával küzd: képzelete fantomjaival. Realizmus és stilizálás A Füst-próza egyértelmű esztétikai eszményképe a XIX. század klasszikus lélektani realizmusa. Füst vallomásai és teoretikus nyilatkozatai egybehangzóan 1" Füst Milán: Kis regények. 1958. 2. k. 547. 1. S William Shakespeare. Idézi: Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben. 1963. 251. 1. l!' Mátrai László: Lobogónk Kafka? Kortárs, 1963. 1565. 1.