Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Rónay László: Fordulat Babits prózájában (Timár Virgil fia)

— A szív túlsága tiszteletreméltó — szólt a házfőnök. Tamás somlait töltöttfa rend pincéjéből) s még sokáig tárgyalták az eseményeket". Ez a rövid jelenet, mely megszólalásig hasonló az említetthez, Timár Virgil egyik elégtétele, s ugyanakkor Babits prózája átalakulásának érdekes jelzése. Eddigi elbeszéléseiben és regényében elképzelhetetlen lett volna egy hasonlóan tömör, szinte a színi utasításokra emlékeztető leírás, ahogy a refektóriumba vezet. A párbeszéltetés, az alakok beszédmódjában jelentkező következetesség már a realista prózaíró fegyverei, s velük a legendák világából fokról fokra talált kapcsolatot a való élettel. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Timár Virgilt ezután is tisztelik majd Sóton, mert továbbra is „bölcs távolságban él ő a világtól s nem elegyedik a kicsinyes életbe". Sőt, vesztesége kárpótlásaként végigjárja a szeretetnek szinte misztikus útját töprengései között: „Felkönyökölt a párnán és kinézett a titokzatos éjbe. Zúgott, zúgott odakünn a tenger. Nox erat, et placidum carpebant fessa soporem Corpora... Tímárnak Vergilius sorai jártak az eszében. Éjszaka: minden elnyugszik, ... pecudes, pictaeque volucres ... csak a szerencsétlen Dído nem alhatik a párnán. Künn zúg, zúg a tenger, nagy árbocok feszülnek az égnek, útjára készül a hitetlen trójai... Ö jaj, nem!... az önkénytelen asszociáció szédítette és megborzasztotta. — Milyen borzasztó szennyes a földiek szerelme!... De nem is igazi szeretet az: nondum amabam, et amabam amare ... amorem amabam.. .et quaerebam, quid amarem ... idézte magának Augustinust. Még nem szerettem, nem tudtam, hogy mit kell szeretni; és szerettem volna szeretni: a Szerelmet szerettem: kerestem, mit szeressek ... Most következik az igazi, az egyetlen szerelem : az Isten szerelme..." Timár Virgil látszólag hát eljut és épp tragikus vesztesége árán jut el a misztikusok istenszeretetének adományáig. De ugyanez a Timár Virgil egy másik éjszakán, hasonló gondolatok közt vívódva ilyen végkövetkeztetésre jut jövendő életét illetően: „Vége, ennek is vége — mondotta magában. — Most jön az öregkor ... a magányos öregkor". Aligha jogos felvetni a kérdést, melyik sorsa hát az igazi? Bizonyára mindkettőt szánta neki az irgalmas írói rendelés: elveszítette a földi szeretet esélyeit, az emberekkel való kapcsolat megtisztító és lelket átalakító örömét, de megtalálta helyette az istenszeretet eszményét, melyre tulajdonképpen egész szerzetesi élete irányult. A világ bezárult előtte, de megnyílt egy másik világ, melyről kedves olvasmányai hoztak eddig tétova híradásokat. Csak Babits legszemélyesebb kérdése, a „hallgató Isten" problematikája marad továbbra is nyitott, megválaszolatlan. Pistát végül is Vitányi viszi magával: ő lesz a Timár Virgillel folyó néma harc győztese. De miért ítéli neki a pálmát Babits, amikor pedig egyetlen pillanatra sem kendőzi hibáit? ,,... típusa volt annak a modern újságíró intelligenciáinak, mely mindenhez tud egy kicsit és semmit sem vesz egészen komolyan, mindenről van aperçuje, de semmiről sincsen véleménye, sőt a véleménytelenséget elvvé és a fölényes intelligencia egyetlen kritériumává magasítja". A Magyar Újság és az Üj Világ munkatársa volt, életét egyik napról a másikra élte, nem tudott ellenállni a modern nagyváros csábításainak, a felszínes élet