Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Rónay László: Fordulat Babits prózájában (Timár Virgil fia)

Ez az anyátlan árva, kinek lelkében oly erős vágy élt a szeretet iránt, tizennégy éves korában már kispap volt, „s első, öntudatlan szerelmei a Szentek Életéből lopóztak szívébe: szent és hős leányok, a gyermek Agnes, aki nyugodtan adja át magát a hóhérnak, az okos Katalin, aki megszégyeníti a császár bölcseit..." Nagyon fontos Timár Virgil érzelmeinek és az egész regény konfliktusának megértése szempontjából, hogy szinte sosem látott élő asszonyt, s ha látott is, nem mert ránézni. Lelkében azonban ha meghatározhatatlan körvonalakkal is, ha sejtésszerűen is, felmerült azért az Asszony képe és a Szerelem ,,nagy misztériuma". Időnként tétován eszébe ötlött szent Elek példája, aki szüzességben élt házastársával; szent Antalé, akit a pusztában csodálatos asszonyi alakok kísértettek. Nem csoda, hogy a Theologia Morális tanulásakor (Babits szerint „rettenetes könyv", amilyet „csak izgatott barátfantázia tudott kieszelni") „utálat és undor töltötte el lelkét". Sokszor gondolt Timár Virgil a maga „asszonytalan életére", s tétován kérdezgette magától, mi is hát az asszony, milyen kétértelmű lény, aki „szentségre és mocsokra egyformán született"? Tárgytalan töprengéseit szinte kilendítette pályájáról Pista betörése életébe. A szemérmes Babits finoman érezteti, hogy a fiúval tulajdonképpen az asszonyi princípium lépett be a szerzetes életébe. „ ... még jóformán sötét volt a szobában, mikor már fölébredt. Első tekintete Pistának a fogason függő kalapjára esett, ruháira, melyek különös érzést ébresztettek benne. Valami megnyugtató érzés volt ez, hogy nincsen többé egyedül; úgy érezte magát, mint egy családfő. Oly távol volt eddig mindenkitől, még a diákjaitól is! Nagy szeretettel és gyöngédséggel nézett a kalapra. Majd a díván felé figyelt. A fiú még nyugodtan pihegett. Timár a homályban a breviáriumát kezdte betűzgetni. Közben sűrűn nézett az órára, végre nem bírta türelmetlenséggel; fél hét volt. Egy óra múlva van a diákmise s mindjárt jön be Tamás a ruhákért. A dívánhoz lépett s egy percig nézte az alvó gyermek arcát. Most igazán nagyon hasonlított az anyjához. Tímárnak egy pillanatra ijedten dobbant föl a szíve: mintha egy nő feküdt volna a pamlagán. Mintha Lina volna, megfiatalodva húsz esztendővel, a fiatalság ártatlanságában. Nyírott haja kedvesen kócosodott a homloka körül. Míg Timár azon tűnődött, hogy fölkeltse, Pista egyszerre fölnyitotta a szemét, mosolygó arccal, mint aki egy szép álomból ébred és félig még mindig álmodik". De nemcsak az Asszony tör be a szerzetes életébe egy, az anyjához szinte teljesen hasonlatos fiú képében, hanem maga „érosz" is, igaz, az érzelemátvitelnek egy sajátos formájában. Mert Timár Virgil, aki mostanáig is kitűnő tanár volt, e perctől szinte szenvedélyes szerelemmel veti magát a tanításba. A többiek, az osztály egésze, közömbössé válik számára. Annál lángolóbb buzgalommal oktatja Pistát heti közös találkozásaik alkalmával. Kettejük találkozásai leginkább szerelmi idillre emlékeztetnek. „Oh a nevelés gyönyörűsége, a tanítványnak a mesteren csüggő, áhítatos, igérő szemei! Timár fenékig élvezte ezt a gyönyörűséget, mely nemcsak a lelki ajándékozás ünnepe, hanem egyúttal az emberi hiúság egyik legnagyobb kielégülése. Végérhetetlen szellemi tobzódások voltak ezek; nem tudtak betelni egymás gondolataival. A tanár talán még jobban élvezte a fiúnak friss látását, meg nem vesztegetett ítéleteit, mint a fiú az ő tudását, bölcsességét. Néha késő estig ültek egy könyv fölött, mind a ketten lekéstek a vacsoráról. Máskor telhetetlen sétákat csináltak, peripatetikus beszélgetés közben, a tölgyes hegyek közt; volt egy kedves padja Tímárnak, az úgynevezett Demir-kapunál, a Nagy hegy tetején, azon üldögéltek sokszor alkonyatig. Naiv fantáziájuk fölhevült, hangjuk