Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Rónay László: Fordulat Babits prózájában (Timár Virgil fia)
A paptanár és rendtársai alapvetően különböznek egymástól. Timár Virgil akkor is tiszta, amikor bűntudatot érez, mert szent Katalinról olvas ugyan, de „Vágner Lina szobájára gondolt, hervadására, fenyegető halálára és bűnös életére, bűnre és erényre". Babits így fogalmazza meg fölmentését: „Ember volt": s úgy szerette, úgy próbálta megérteni Pista anyját, mint „ember az embert". Vele szemben rendtársait, noha ők is emberi gyengékben, hibákban szenvednek, nem menti föl az író, s nem érezzük tisztáknak őket mi sem. Jellemző megnyilatkozása Babits már említett antiklerikalizmusának az a pár mondat, ahogy a rendház lakóinak reakcióiról számol be, miután értesültek Timár Virgilnek Linánál tett látogatásáról : „Virgil látogatásának a Stirling-házban azonnal híre ment. A refektóriumbain enyhén tréfálkoztak. — Persze kiválasztotta, hova kell legelőbb elmenni! Ki hitte volna a mi derék Virgilünkről. — Lassú víz partot mos — vetette közbe gonoszul Lesinszky. Az igazgató is megszólalt: — Hát az szép asszony volt, nem lehet tagadni! Emlékszem még, amikor bejött a városba a Dancsai urasági kocsiján, mindenki róla beszélt. Nem volt olyan szép asszony több Sóton... — Nem asszony az máig se — mondotta Szádi Márk. — De lány se! — vetette közbe Szoboszlai. — Lányasszony ! — kiáltott Gombos Cirill. — Á, Márton-lúd az már — szólt Lesinszky, legyintve nagy, kövér kezével. — Beteg — mondta Timár. — Betegen él a fiával és nagy szegénységben. — És Virgil megtanulta az evangéliumból, hogy a Magdolnáknak van legnagyobb szükségük a vigasztalásra ..." E rövid, poentírozott párbeszéd során nyilvánvalóvá válik, hogy gondolkodásmód tekintetében valóságos szakadék tátong Timár Virgil és legtöbb rendtársa között. Virgil evangéliumi ember, aki megpróbál úgy élni, ahogy megfogadta. A többiek megelégszenek a papi élet külsőségeivel : a társadalmi elismertség tudatával, s a szerzetesi élet szellemi kényelmességével. Amikor Szádi Márk felháborodva elkobozza Pistától Vitányi könyvét, azzal vádolja rendtársát, hogy „az intellektuális gőgöt" növeli naggyá az ifjakban. E gondolat nem a sajátja, hanem a Nyugat egyik legnagyobb ellenfeléé: Prohászka Ottokáré, aki könyvet is írt Az intellektualizmus túlhajtásai címmel, s nem egyszer kifejezetten azért támadta a Nyugatot, s a nyugatosokat, mert intellektualizmusukkal a magyarországi zsidóság és a szabadkőműves-szellem térhódítását segítik. Babits hivő ember volt, de Prohászkát nem szerette. Talán ezért is éppen a hittanár, Szádi Márk az egyik legellenszenvesebb papszereplője a könyvnek. Ott érezni ebben a figurában a „harcos katolicizmus" adottságát, azt a szűklátókörűséget, ami anynyi fájó sebet ütött Babitson, aki pedig egyháza hű fiának vallotta magát. Jóllehet a Timár Virgil fia elsősorban azért jelent újdonságot Babits pályáján, mert prózáját a realizmus felé tágítja, ugyanakkor azonban azért is érdekes, mert az író aprólékos hitellel ábrázolja benne a lélektani folyamatokat, sőt, a regény alapkonfliktusában bizonyos lélektani tételek revelálódnak. Babits ifjúságától kezdve élénken érdeklődött a pszichológia iránt. Az első elhatározó befolyás —• mint erre Rába György mutatott rá 5 — James részéről érte, majd a 5 Rába György akadémiai doktori értekezésének első fejezetét 1977-ben vitatta meg az MTA Irodalomtudományi Intézetének Modern Magyar Irodalmi Főosztálya. Babits lélektani érdeklődésének forrásait innen vettem,
