Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél

gát ígéri, a későbbiekben azonban már úgy látszik, az élet értékeinek beláthatatlanul tág köréből csak kevés érhető el az egyén számára: „Játszadozott az élettel, hiszen az még előtte volt." (III. fejezet) „Én is éppúgy a jelenben élek s a jelenben halok majd meg, mint mindenki. De mit tehetek a lélek örök törvénye ellen, hogy élményeink korszaka egy ponton lezárul? Nem én fordulok el a jelentől. A jelen fordul el tőlem. Meresztgethetem rá a szemem, nem látok benne semmit, csak tényeket és idegeneket. Az élményeket nem lehet hajszolni. A buzgalom semmit sem ér. A fény nem kívülről jön, hanem belülről." (Barkohba) Esti Kornél megtanulja, hogy a helyváltoztatás hiú ábránd, csak a helyhezkötöttség valódi. Nem értékekben szegénynek látja az életet, csak annyit állít, hogy az ember létét állandó értékkiegyenlítődés határozza meg. Azért hisz a viszonylagosságban, mert úgy véli, a minőségek egy idő múltán önmaguk ellentétébe csapnak át. Van és nincs egymást váltja, a sebesség fokozódása egy helyben maradáshoz vezet. „ ... a kéj — úgy sejtette — nem messze lakhat az undortól." „Csillag és szemét a sorsunk." (III. fejezet) „A gyöngédség csak egyik rejtett alakja a durvaságnak, a durvaság viszont csak egyik rejtett alakja a gyöngédségnek." (XIII. fejezet) Esti Kornél a teljes világmagyarázat elveként hirdeti az értékek kiegyenlítődését, de van egy élettapasztalat, amelyet képtelen értelmezni: „Hitetlen lelke zavart volt. ... félt a meghalás utolsó kötelességétől." (Vííí. fejezet) ,,— Nem a halál — arról nem tudom, hogy micsoda és így nem is törődtem vele —, hanem a meghalás. Ez már rám tartozik. Ezt el kell egyszer intéznem. Ez minden ember egyetlen komoly föladata." (Vendég) Az utazás végpontjában van az Esti Kornél allegorikus jelentésének a nyitja. Esti számára utazni annyit tesz, mint felkészülni a halálra. Vérbeli utazónak látszik, ám utazása végül mégis kudarchoz vezet. A világ végéről szóló álmának elbeszélésekor azt hirdeti, hogy „csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra", de nem tudja teljesíteni a maga szabta feltételt. Amikor „közönséges villamosútként" elképzeli önnön halálát, valóban a rá jellemző türelemmel és megértéssel fogadja a véget, de amikor ténylegesen kerül szembe vele, akkor felkészületlenül éri a nemlét. Hiába próbálja bizonygatni, hogy „a világ vége pedig a világ kezdete", nem tud hinni túlvilágban. Ügy érzi, a világmagyarázatok nem adnak választ az ő kérdésére. Hitetlen; átérzi a világ végtelenségét, de éppen ezért képtelen átélni saját végességét: nem öregszik. A hazudozásra is azért van szüksége, hogy sajátmaga előtt leplezze kudarcát. A kudarc tudata eleinte az „amíg játszhatom, addig játszom" álláspont felvételére készteti. Hamarosan azután egyre határozottabb erkölcsi magatartást alakít ki. Elhatározza, hogy nem mond többet, mint amennyit valóban tud, s így némaságra, magányra ítéli önmagát. Ebben a magányban azonban egyértelműen választja ki azt a világból, amit értéknek tart. Feltétlenül tiszteli az emberi méltóságot. Már a hibbant lány szenvedése részvétet kelt benne, majd ugyanilyen szánalommal fordul az utcai nőhöz és Mogyoróssy Palihoz. Akárhol is találkozik kiszolgáltatottakkal, azonosítja magát velük. A belső nézőpont itt kap mélyebb jelentőséget: az emberi kiszolgáltatottságnak nagy hatású kifejezé-