Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Németh G. Béla: A műfajváltás és szemléletalakulás kérdéséhez, Kosztolányinál (Egy disszertációs vita alkalmával)

Mindez messze fölébe emeli a J'accuse ... ! gesztusú naturalista cselédtörténeteknek. A szociális vád benne a létezés lehetőségének, beteljesülésének — hisz Anna nem Germinie Lacerteux! — elsikkadásává, elmulasztásává komorodik vádjává magasodik. Anna, az élet végességének lehetőségein belül, az ember élet végtelen lehetőségeit hordja magában. A maga szintjén tökéletes ember nemcsak erkölcsi s értelmi tekintetben; ösztönei hibátlan ráérzékeléssel vezetik irányítják tulajdonságai kibontakoztatásában. Maximálisát nyújt napi tevékenységében éppúgy, mint a „szerelemben", s mint minden elé adott viszonylatban S éppen ebben a tökéletességében s ezen át alázódik meg, s válik előtte minden amit tett, tesz vagy tehet semmissé. Végzetesen félreértené e regényt, aki csak „az úr-cseléd viszonyt" látná e regényben ábrázolva a maga története szociologikumában, szociologikus pszichologikumában. Az úr-cseléd viszony a jelenség, a kiszolgáltatottság a lényeg. A mindenkori és mindenfajta kiszolgáltatottság. Az ember megmásíthatatlan s örök, időnek és végességnek való kiszolgáltatottságán belül a kiszolgáltatottság ember által okozott fajtája, amely így a másik, a végesség kiszolgáltatottságát is enyhíthetetlenné, totálissá, szinte kozmikussá egyetemesíti. Az ember tragikus, így látja Kosztolányi, de aki tudja ezt, s akiben ennek következtében él tragikus, szenvedő és véges társai iránt a részvét, szeretet és szolidaritás, az segíti e véges lehetőségen, e tragikus létezésen belül mindazt kibontakoztatni mindenegyes emberből, amit csak lehet. Ahol ezt az együtt szenvedők, az együtt végesek, az együtt tragikusak megadják egymásnak, ott „mégiscsak" lehetnek, egy-egy hajnali részegség pillanatában egy nagy úr vendégei, ott mégsem üres, értelmetlen és semmis az élet. Ennek a társadalomnak, ennek a mentalitásnak, ennek a típusnak, ennek a determinációnak úr-cseléd viszonya azonban nem ad, nem adhat semmit; s egyetlen lényeggé a kiszolgáltatottság töményül benne. A Toldiban egykor, abban az úr-cseléd viszonyban Bence gyakran szinte fölébe nőhetett emberi kiteljesülésében Miklósnak. Itt, ahol csak rabok és rabtartók vannak, még az utóbbiak is, Vizyék is szerencsétlenek, (ha nem volna önellentmondás:) tragikusak, a maguk siralmas módján. Amit a nagy jenai romantikus elméletíró nemzedék egykor a regényről álmodott, hogy líra is lesz az és dráma is, hogy személyes lesz az és tárgyias is, hogy tanítás is és tiszta szemlélet is, hogy tragikus is lesz és feloldó is, főleg pedig hogy jelképi is lesz és valódi sorsrajz is — szinte mind együtt van itt. Nincsenek ebben a regényben szociális tablók és couleur locale-os betétek, fejtegető magyarázatok és auktorális vallomások, átkötő deskripciók és retardáló epizódok. A cselekmény spirális menetben, szigorúan csak az Anna belső alakulására befolyással lévő külső tényeket sodorva magával halad előre. Moviszter doktor is nem rezonőri, hanem kadencia teremtő szerepet tölt be; s kadenciájának elemei addig folyton halmozódtak a cselekmény szövetében, gesztusaiban, mondataiban, viszonylataiban. S így lesz éppen ennek a lelki helyzetnek, ennek az eszméleti magatartásnak megnyilvánítója, amelynek birtokában Kosztolányi Anna sorsa megélésén át jutott, s amely immár alapja lehetett újra egy lírai kinyilvánításnak az emberi sorsról, az emberi létezésről. A maga lehetőségeinek legnagyobb teljességében, hőfokán és intenzitásában ragadta meg, szembesítette s egyesítette az ember természeti-emberi s társas-emberi létének végső problémáit. Nem igaz, hogy