Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)
ember 19 Bérei Páljában a Színek és évek Telegdyjének vonásaira, történetére, sorsára ismerünk. Ö az az elvont eszméket hajszoló különc, kiben az író a magyar ugar nagyálmú, nyugtalan agyú, nemes anyagból gyúrott értékes s mégis nyomtalan és hiábavaló emberéletének lassú pusztulását látja. S már itt felbukkan a törvénytelen fiát kastélyába fogadó földesúr motívuma, amely a János című novellát teljesen megtölti. 20 Végleges helyét ez is a Színek és években leli meg. A Morvamezőtől Uráig' 11 lírai vallomásából a regény történelmet idéző emlékezése dereng elő: a lobogó, nagy homlokú, kis lovú had hajdanvolt dicsősége. A Polixéna tant 22 már a Színek és évek közvetlen elődje. A hősnő a régi, energikus dzsentri-nemzedék utolsó képviselője, aki tragikomikus erőfeszítéssel éli emlékei rég szertefoszlott életét. Házában a jelenről, „arról, ami van, ami lesz és lehet, a vén szolgálón kívül soha senki se szólt". Kosztos diákokból tartja fenn magát és züllő fiát, de igazi élete a múltban folyik, a bálok, ruhák és kastélyok világában. A nagy regény szomszédságában születő a Süppedő talajonban'"' pedig találkozik a két nagy élmény: az álmodozó, talaját vesztett dzsentri és a korok senkiföldjére került asszony, a süppedő világ rezignált tragédiája és a nő keserű válsága. Ez már a Színek és évek világa. Pórtelky Magda, a hősnő a nagy történelmi forduló nemzedékéből való. Sorsa az orsó mellett töltött asszonyi élet hangtalan pusztulását, a süppedő talajú világ gyalázatos tisztességét hordozza magában, az illúziók fátyla nélkül mutatja Polixéna tánt görcsös kapaszkodását és a problémátlan lélek hangosabb fájdalmával fejezi ki a balikay izák egyenlőtlen küzdelmét a felemás korral. Az az életforma, mely megszabta gondolkodása, vágyai és lehetőségei határát, már nemcsak hogy emlékeiben él, hanem lassan maga is emlékké válik: könyörtelenül kiszolgáltatja az időnek a magával hurcolt emberi életeket. A nőnek egyetlen életlehetőséget nyújt: a házasságot. Ezért lesi Magda is — már második farsangján — „felijedve" az új lányokat: nem szebbek, ügyesebbek-e nála. „Az öntudatlan átengedtségből fel-felérezve" egyre többször kell arra gondolnia: vitte-e előre a dolgát, közelebb jutott-e a köteles célhoz: „férjhez, jól menni férjhez!" Világa törpe eszményeket állít eléje: valaki akar lenni szülővárosában s ősei módjára valaki, megyei ember felesége. „Istenem, uracskám, ha én azt elérhetném egyszer! Hogy ott lehetnék asszony! Az volna már minden, az életem legteteje, akkor nem kívánnék egyebet azután". De ez az egész világ süppedő talajon áll, s a benne élők illuzórikus egyensúlyát egy véletlen is fel tudja borítani. Férje halála után Pórtelky Magda elé is odatolakszik a valóság s szinte kálváriát járat vele. Első házassága idején még ösztönösen cselekszik: elfoglalja a helyet, mely neki adatott. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi el, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj s már tudatosan szerzi meg mais A Nyugat 1930-ban közli (1. k. 487—503. 1.) mint lappangó kéziratot és keletkezését 1909-re teszi. 20 Megj.: Vasárnapi Üjság, 1910. 32. sz. 667—673. 1. 21 Megj.: Nyugat, 1909. 2. k. 596. 1. 22 Megj.: Világ, 1911. 42. sz. 23 Megj.: Nyugat, 1911. 1. k. 815—828. 1.
