Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei
2. A képzett szók közt egyaránt találunk főneveket, mellékneveket és igéket: a) Ady kedvelt főnévképzője a -ság, -ség, amelyet néha — látszólag fölöslegesen — olyan főnevekhez is hozzákapcsol, amelyek voltaképp már magukban is ugyanazt jelentik, mint a képzős származék. PL: álság, balság, derékség, halkság, hóság, krőzusságom, muszályság, célság, vágyság. (Vö. : Kovalovszky Miklós: Egy Ady-vers világa. Bp., 1965. 56—61. 1.) Az utóbbiak — mint használatuk és a szövegösszefüggés mutatja — nem valami többletet, a fogalom határozottabb, pontosabban körülhatárolt voltát fejezik ki, hanem épp ellenkezőleg: negatív árnyalást, csökkentett értéket, bizonytalanabb tartalmat adnak nekik: „Soká lesz a célságból cél már" (Nagyon közelbe kerültünk); „Sírnivaló tréfa, / Unnivaló vágyság" (Játék, játék, játék). b) Melléknévként gyakran használja egy melléknévi alapszó -ság, -ség képzős főnévi származékának ismét továbbképzett alakját: bénaságos, sárgaságos, tarkaságos stb. A képzőhalmozással a tulajdonság mértékét nyomatékosítja, nagyobb, erősebb fokát érezteti. E képzésmódnak megvan a maga nyelvtörténeti gyökere és hagyománya (1. gyönyörűséges, jóságos, nagyságos, szépséges) s így bizonyos régies-népies jellege. (Egyéni — s talán tájnyelvi ihletésű — a veszekséges melléknév.) — Magát az -s melléknévképzőt is szívesen alkalmazza Ady saját, új szavainak alkotására. PL: éjesebb gyász, életes (kedvelt, jellegzetes szava), gyönyörös, testének közeles bársonyát, reménységes, röhejes. — A fosztóképzőnek újabban terjedő, vitatott használatára, amely a pozitív jelentésű melléknevet ellentétes, negatív értékűvé váltja át (komolytalan, ébertelen, őszintétlen; régebbi minták: bátortalan, igaztalan, elégtelen, szerénytelen stb.), Adynál is találunk már hasonló példákat, de ezek megmaradtak egyéni, költői ötletnek. Pl. : szentetlen, szűzetlen. Más típusú, szokatlan vagy éppen „szabálytalan" fosztóképzős alakok: altatlan Álom, enyémtelenül enyém lenne, ingermetlen, létlenül, mátlanság. c) Az igeképzők változatos bősége folytán az igék csoportja a leggazdagabb. Néhány gyakori és jellegzetes típus: -I; -ul, ül képzővel: dölyföl, fügélő bojtorján, gyümölcslik, hullámlik, életem eltavaszoltam, vérlik, örvény vészlett, zsoltárolt az Éj, elárnyul, elgyászult, elrosszul, megócskult, iramul, ízek kallultak, edzülés, sebeim heggültek, aggszűzült sikoly. — A régies rímelés -ül képzős igéket sorj áztat egy egész versen végig (Krónikás ének 1918-ból), jórészt mesterséges alkotásokat, mégsem az erőltetett mesterkéltség, hanem az ódonság hatását keltve (pl. megdühülnek, csömörülnek, elképülnek, történülnek). —• Űjszerű továbbképzéssel a gyakoriság, illetve tartósság árnyalatát adja az igének pl. ezekben: gyűrölték nyoszolyátok, a szállaló Idő, szívén döföljék; álldaltak, nézdel; leskődnek, vágykódó. -z képzővel: cseresznyézlett kis pajtásnőm szája, orkánzik, lezsáklyázott arcok (a csuklya és a zsák kontaminációjával alkotott szó), zászlózott cél. Műveltető alakok: fehérre aszatja magát, velem kínlatta haragját, Hullasztottam meleg vérem; lázaszt, megvágyat; nem barnított az Élet sok új kapuja; Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik (érdekes szenvedő továbbképzés). Néhány egészen egyéni szóötlet: a borzong-ból tárgyasított „borzonja a mindent"; a szabálytalan, de igen kifejező hangzású, sokat idézett ellovan; „temeszteni is tudsz és tudsz támasztani" (nyilván az utóbbi használatosságára és ellentétéül képezve) és a sompolyog magas hangú változataként s talán a hömpölyög vegyítésével alkotott „sümpölygő aljak", amely mély hangú párja mellett mintha valami kisszerűséget, primitív alattomosságot éreztetne.
