Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

te, nagy folyó?" A budai partok látványát „vágyban elúszva" szemlélő Arany János sem csupán az akkor még „tiszta, nagy folyam"-ról és a „mélyén lüktető forradalmas ár"-ról beszélt. Merengéséből felébredve már csak némiképp Ady magyarságélménye felé mutató szavakkal szólhatott az akkor is nyomasztó magyar valóságról : Itt, itt a nimfák, itt a cháriszok, Az utcán por, bűz, német szó, piszok. Adyt a Duna látványa nemzete sorsproblémáiról gondolkoztatja el. Már első hozzákapcsolódó nagyobb szabású versében, A Duna vallomásában a korabeli olvasók jó része számára alighanem meghökkentő, de még nekünk is groteszknek tűnő képek sorozatával rombolja szét nemcsak azt a nálunk sem ismeretlen Donau-walzeres érzelmességét, amely korábban olyannyira hozzátapadt kéknek látott vizéhez, de azt a romantikus pátoszt is, amellyel korábbi költőink szóltak róla. Azt mondhatnánk, hogy éjszakai kóborlásai korhely társává fogadja az alaposan deheroizált nagy folyót, hiszen többek között „vén róká"-nak, „csacska-részeg"-nek, „iszákos zseni"-nek nevezi. Egyéb jelzőivel („sápadt, árnyas, szörnyű") viszont ismét az érmindszenti gyermekkorban látott halódó vizek emlékét vetíti rá, amikor pedig a továbbiakban, az ilyen vizekhez fűződő asszociációk törvényszerűségeinek megfelelően „hideglelés, vergődés, könny, aszály" jut eszébe róla, ismét arról a halálhoz közel álló, félholt létezésről beszél, amit a lápok vizébe is, a magyar elesettséget jelképező Tiszába is beleérzett. De a nevető tóhoz hasonlóan ironikusan kacagó „vén mihaszna" folyó szájába adott vallomásban mindezt most már nemcsak a magyarságra, hanem vele együtt az egész Duna-táj boldogtalan népeire vonatkoztatja. A Magyar jakobinus dalában szintén halottas víz a Duna és vele együtt az Olt: hangjuk „morajos, halk, halotti hang", a vers egésze ezzel szemben az akkori Magyarország és szomszédos népeinek Összefogására, közös akarattal megvívandó forradalmi harcára biztat. A halálszagú rónák folyójának tekintett Duna tragikus aláfestésű jelentése különösen azokban a versekben kap erős hangsúlyt, melyekben Ady az ő Párizsmítosza jegyében látott, s amelyekben a Dunát az Élet mámoros teljességét jelképező Szajnával állítja szembe. Legelőbb a két folyónak s a beléjük summázódott jelentésnek az egész versen végigvonuló ellentétpárjára felépített A Szajna partján soraiban. Talán elég, ha csak egyik jellemző strófáját idézzük: A Duna partján Démonok űznek csúfot velem, A Szajna partján álmokba von be Százféle, szűz szerelem. A „százféle, szűz szerelem", amint erre már Földessy Gyula figyelmeztetett, „nem nemiség értelmű, hanem — mint a »százféle« szó jelzi — Ady egész Párizsáhítatának kifejezése". De bármennyire áhítat rezegjen benne, még ebbe a Párizs „szent zsivaját" idéző versbe is belekomorodik a halál gondolata. Mégpedig épp az első strófájába : A Szajna partján él a Másik, Az is én, én vagyok, Két életet él két alakban Egy halott.