Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

maszt kellett keresnie a társadalmi-politikai küzdelmekben. S ott bizony csak nagyon kevés támaszra lelhetett. A „tébolyodott Cézár", Tisza István és pártja elleni harcokban egy táborrá szerveződött ellenzék ugyanis rendkívül vegyes törekvések gyűjtőmedencéje. Gyökeres politikai fordulat segíthetne csak az országon, a társadalom viszont heterogén vagy, Ady szavával: „ezerszínű"/'

8 Hü tükre ennek a forradalmi cselekvés szempontjából fölöttébb kedvezőtlen heterogenitásnak „a magyar progresszívek . . . sokszínű tábora"/'

9 Ujjongó remény és kétségek közt hánykódva nézte Ady az elmúlt év során, hogy „Kilángol ez a sokszor lecsöpült Ország: vegyes, vad bánatával" (Rohanunk a forradalomba). S a vad bánatot éppen vegyessége akadályozta meg, hogy a munkapárti reakció elleni harc folyamatosan ható motorjaként gyökeres fordulatot idézzen elő az ország sorsában. Soha annyi reményteljes politikai esemény tanúja nem lehetett Ady, mint 1912ben. Mégsem kerekedett ki belőlük olyan mozgalom, amellyel a költő fenntartások nélkül és tartósan azonosulni tudott volna.

50 Nagyon indokolt fenntartásai a reménytelenség és a magányérzés hangján szólalnak meg a remények évét követő januárban. „Szeretném, mint halott ember, a kezemben hitt Sorsot átadni valakinek, persze nem egy tébolyodott Cézárnak, s persze a magyarság sorsát. . . Szeretném, ha valaki meglátná, hogy legtöbb s igaz krédókkal e nyomorék s csak gazoknak s Jókai-palántáknak nyitott országocskában én tudtam megmutatni a kíméletlenség útját."

51 Alig akadtak, akik ezt az utat hajlandók lettek volna végigjárni, így aztán az a lelki diszpozíció, amely a kormány és az ellenzék parlamenti és azon kívüli összecsapásaitól most hangos országban nem akart a maradéktalan azonosulás lehetőségének híján magára maradni, s ezzel veszélynek kitenni az emberi és művészi önmegújítás sikerét, abban találhatott csak kiutat, hogy ezeket a harcokat egy ősi magyar hagyomány folytatásaként élje át, és a hagyomány sértetlen továbbvitelében lássa megvalósultnak önmaga megújulását. A demokratikus forradalmár hajdani kisurak küzdelmeit újraélve és továbbharcolva tudja csak átérezni, hogy megmaradt teljes értékűnek, aki vénülésében is ifjú, mert lírai hitellel így zárhatja kötete vezérversét: „csatában, hitben, tűzben vénülök". A kisúri hagyománynak ezt az elevenségét és elevenítő hatását hangsúlyozta a Margita élni akar 1912 júliusának második felében íródott Mikor Parisból hazajöttünk c. fejezete is. E szavakkal summázta itt Ady a magyarság, azaz a magyar történelem lényegét s egyben személyes viszonyát hozzá: Be szánom néha, hogy magyar vagyok S be nem cserélném könnyen semmi mással: Dőzs nagy-urakkal nyögő kis-úr nemzet S háborgó népek: hát ennél lehet szebb? « Uo. 160. 1. Ví Uo. 161. 1. 50 A Népszavával 1912 őszén pár hétig tartó munkatársi viszonya beköszöntőjében olvassuk: „Istenítéletes, vagy-vagyos harcnak íörgetege indult meg, s e nagy harcra szívvel, hittel és vérrel fölkészült, egységes hadsereg, mellyel az én lelkem tarthat, csak egy van, az, amelynek a Népszava a zászlója". (AEÖPM X. 199. 1.) Nemcsak a munkatársi kapcsolat rövidsége cáfolt rá azonban Ady reményére, hogy valódi otthont lel a szociáldemokraták körében. Nem láthatta önnön törekvéseinek tükrét a párt programjában és a kormányellenes harcok során követett taktikájában sem, mert azok az általános titkos választójog kivívásán mint legfőbb célon túl legföljebb a véderőtörvény elleni küzdelmet állították előtérbe az országos problémák közül. A szociáldemokrata program és taktika áttételes, de a forradalmár költő életérzése alapján egyértelmű kritikájára az Igaz, uccai álmok c. vers kapcsán mutat rá Szerelem és forradalom. Két életszféra egységesülése Ady költészetében c. tanulmányom. Irodalomtörténet 1974. 2. sz. 379—380. 1. 51 L. a 45. sz. jegyzetet.