Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)
je, Kristóffy belügyminiszter demonstratív módon fogadta a szociáldemokraták küldöttségét, s a Bokányi Dezső vezette testület előtt meghirdette az általános választójogot. (Ami a gyakorlatban tulajdonképpen csak széleskörű választójogi reformot jelentett.) Október végén a kormány — és ezt kevésbé szoktuk számításba venni — egész sor más politikai reformintézkedést is meghirdetett. (A véderőtörvények reformja, a gazdasági önállóság előkészítése, a gyáripar támogatása, ingyenes népoktatás bevezetése, progresszív adórendszer, szociálpolitikai reformok stb.) Hajlandónak mutatkozott arra is, hogy nagyobb mozgási szabadságot biztosít az ellenzék számára, és engedélyezi a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének megalakulását. 130 „Kenyér az ige helyett, nemzeti függetlenség helyett egyetemes jólét, ideál helyett haszon, ábránd helyett valóság" — írja Ady a kompromisszumról, 131 még rendületlenül bízva abban, hogy az események hasznára lesznek a haladás ügyének. 1905 nyarától kezdődően a szociáldemokrata párt mindinkább Kristóffy támogatására sorakozott fel. 1905. szeptember 15-én zajlott le a mind az ideig legnagyobb budapesti tömegtüntetés, amely egyértelműleg a függetlenségi ellenzék által vezetett koalíció ellen irányult. A kérdés történetéhez hozzátartozik, hogy Garami és munkatársai csak akkor tértek át egyértelműleg a „darabont politikára", amikor azt látták, hogy a mindinkább reakcióssá váló koalíciótól semmiféle érdemleges reformot nem várhatnak. A késedelem oka, hogy a szociáldemokrata párt a maga részéről szívesebben folytatta volna hagyományos, a függetlenségi balszárnyat kritizálva támogató politikáját, de a jobbra tolódott koalícióban ilyen balszárny ekkor nem létezett. Azt viszont 1905 nyarán még nem lehetett tudni, hogy a kormány komolyan gondolja-e a reformtörekvéseket, vagy pedig pusztán parasztfogásnak szánja-e azokat? Bizonyos lehetőség volt arra, hogy Ferenc József és tanácsosai rákényszerülnek egyes reformokra éppen a forradalom megelőzése, a birodalom megmentése érdekében. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában, pontosabban Ausztriában már a kilencvenes években megkísérelte a szociáldemokrácia azt, hogy a választójogi küzdelemben bizonyos mértékig támaszkodjon magára az udvarra. Ismeretes az is, hogy Engels annak idején ezeket a törekvéseket nem ítélte el, azt azonban elvárta tőlük, hogy elvi alapon nyugodjanak és eredményre vezessenek. Az eredmény azonban végül is csak részleges volt. Ausztriában 1905-ben napirendre került egy széles körű választójogi reform, ahogy akkor némi túlzással nevezték, az általános titkos választójog bevezetésének kérdése. 132 ) Az uralkodó körökben a vélemények megoszlottak, de úgy hírlett, hogy maga Ferenc József hajlandónak mutatkozik a választójogi reformra, amely 1906-ban — bár viszonylag csekély gyakorlati eredménnyel — be is következett. A szociáldemokrata párton kívül egyébként voltak más olyan demokratikus erők is Magyarországon •— gondolunk a koalíciótól 1905 őszén elforduló, Ady által becsült paraszt-demokrata Áchimra, továbbá Jászira és az agrárszocialista Várkonyira —, akik az MSZDP-hez hasonló politikát folytattak. Az 1905 őszén és 1906 elején lezajlott nagy tömegmozgalmak 130 L. Mucsi Ferenc: A Kristóffy — Garami paktum. Bp., 1970. Kossuth K. 100—103. 1., továbbá a kérdésekre vonatkozóan Dolmányos István: A koalíció az 1905—1906. évi kormányzati válság idején. Bp., 1976. Akadémiai K. Kiemelendők a Fejérváry-kormány programjáról előadottak. 115—125. 1. «1 AEÖPM VII. 31. 1. 132 L. Erényi Tibor: A forradalom és a reform Ausztria-Magyarország munkásmozgalmában a századfordulón. Párttörténeti Közlemények 1975. 2. sz. 1—39. 1.
