Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

iyamatról. Ady itt kétségkívül — ellentétben a szociáldemokratákkal •— a lenini koncepció közelébe jut. A kérdéssel foglalkozóknak nemegyszer viszont bizonyos problémát jelenthetett a „minden Marxok ellenére" kitétel. Varga József ezzel kapcsolatban azt írja, hogy „Ady az opportunista torzítások mögött — amelyek a békés belenövésről beszéltek — rá tudott találni az igazi Marxra, a forradalmárra".

125 Ady azonban nem kapcsolja a nép forradalmi szerepéről szóló tételt Marx nevéhez. Viszont — bizonyos mértékben Jászira emlékeztetőn — Marxot nyilvánvalóan azonosítja a magyar szociáldemokrácia által is terjesztett, a társadalmi szükségszerűségről szóló, erősen mechanikus, determinista jellegű Kautsky-féle interpretációval. Kautsky — a marxizmus alkotó szellemének meg nem felelő —• ökonómiai determinizmusa, mint ismeretes, a fiatal Lukácsra is riasztólag hatott. „Az ő végcél-fogalmuk — írta róla és követőiről — csak szép téma volt... de teljesen alkalmatlan arra, hogy cselekvésüket forradalmilag irányítsa."

126 A Kautsky-féle interpretáció nagyonis hasonlatos volt ahhoz, amelyet Garami Ernő a Társadalomtudományi Társaság 1904-es, Ady által ismert vitájában képviselt!

127 (A Kautsky-kérdést bonyolultabbnak tartjuk annál, mint amilyennek a fentiekből kitűnik, tárgyalása azonban aligha tartozik e tanulmány keretébe.) Ady 1905-ről szóló írásait olvasva ma már aligha érthető a cikkek egy részét még nem ismerő Révai megállapítása arról, hogy „mélyebb és tartósabb visszhangot Ady lelkében az orosz forradalom nem vert",

128 Révai — bár az említett kérdésben később módosította felfogását — tulajdonképpen a leninizmust kéri számon Adytól. Mint írja „tragikuma az volt, hogy nem tudta megtalálni a helyes választ azokra a kérdésekre, melyekre a bolsevizmus adta meg a választ."

129 Révai szemében — amikor a polémia hevében kiélezetten fogalmaz — az igazi szocialista fogalma már-már azonos a bolsevik fogalmával. De hát hogyan válhatott volna Ady a századforduló Magyarországán bolsevikká? És egyáltalán van-e, lehet-e példa ilyesmire a Magyarországot övező földrajzi régió területén? Nem szükségszerűen Oroszország volt-e a leninizmus szülőföldje? Adyt mint politikai gondolkodót viszont párhuzamba lehetne állítani mindazokkal, akik a környező országokban a polgári radikalizmustól — bár nagyonis eltérő eredménnyel — a szocializmus felé haladtak: Kari Krausszal, Masarykkal, Dobrogeanu Ghereával, mint művészt pedig — többek között — a cseh Vrchlickyval és Bezruckal, a horvát Krlezával, a szerb Aleksa Santicscsal, a szlovák Hviezdoslávval, a román Gogával és Cosbuckal. Az összehasonlításból kitűnne, hogy úgyszólván mindannyiuk szemléletében azonosul a nemzeti érdekeiben sértett haza és a társadalmi haladás ügye, s egyben kiviláglana az is, hogy Ady az egész Dunatáj egyik legkiemelkedőbb, mindinkább a szocializmus felé hajló művésze és forradalmára volt. Az első orosz forradalom éveiben tömegmozgalmak, lázadások söpörtek végig az Osztrák-Magyar Monarchián, s 1905 nyarán és őszén a magyarországi politikai élet alakulása — mint ismeretes — rendhagyó fordulatot vett. Ez az eseménysorozat az egész Ady-irodalomnak fontos témája. A politikai helyzet alakulása kapcsán 1905 július végén a „darabontkormány" tulajdonképpeni fe125 Varga József: Ady Endre. Pályakép-vázlat. Bp., 1966. Magvető K. 141. 1. m Lukács György: Utam Marxftoz. Bp., 1971. Magvető K. I. 210. 1. 127 L. A társadalmi fejlődés iránya. Bp., 1904. Politzer Zsigmond és Fia Könyvkereskedés kiadása. 296. 1. 128 Révai József: i. m. 139. 1. 129 Uo. 167. 1. A kérdést Király István világítja meg: i. m. I. 94—96. 1.