Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

sérelte, korabeli állapotában talán nem is kísérelhette meg a magyar társadalmi múlt, a magyar progresszív történelmi hagyomány beépítését a maga elméleti-politikai munkájába. A Népszava 1902. szeptember 6-i számában Pártunk és a Kossuth-ünnep címen vezércikket, párthatározatot közölt, amelyben élesen elhatárolta magát Kossuthtól és a 48-as politikától. Jóllehet utalt a függetlenségi párt tényleges elfajulására, válságára, politikai demagógiájára, a cikk, illetve a határozat hangvétele mégsem volt szerencsés, mert az egész 1848-as hagyomány elvetése tűnt ki belőle. Ady bírálata mértéktartó, nem a szociáldemokrácia ellen, hanem érte érvelő, de erőteljes: „Ebben a határozatban benn sír legelsősorban is a magyar szociáldemokratáknak legnagyobb bajuk, hogy vezéreik egy csöppet sem politikusok. A magyar szociáldemokraták félszáz évvel hátravannak. Ők még mindig csak a szociáldemokrácia legutópikusabb jelszavain nyargalnak. Az adott körülményekkel, a valósággal harcolni s egyezkedni nem akarnak. Nagy baj ám ez. A kultúrországok szociáldemokratái már mind jól tudják azt az ábcigazságot, hogy a revolúciónél van nagyobb igazság: az evolúció. Az emberi társadalmat nem frázisok, de okos és állandó lépések viszik előre. Lenne-e vajon ma nálunk szociáldemokrata párt, s lehetne e pártnak csak küzdeni is, ha nincs Kossuth? A polgárság felszabadítása uvertürje volt a munkásosztály bevonásának a jog sáncaiba, s a szociális haladás útján Kossuthnál alig van fényesebb lángoszlop. És aztán a magyar népből a Kossuth-kultuszt kiölni nem lehet. Nem politikusabb lett volna a magyar szociáldemokratáktól, ha magukénak ismerik Kossuthot is, mint Petőfit, ha esetleg külön is, de fényesen ünneplik, s evvel hozzáférkőznek a néphez?

79 Ugyanezen a napon, szeptember 7-én jelent meg Ady tollából A Nagyváradi Napló és a szocialisták c. glossza, amely egy konkrét ügy kapcsán, a Népszava támadó, fenyegető hangját kifogásolja, és a következőkkel végződik: „Nem vagyunk szocialisták, de van elég bátorságunk és függetlenségünk meglátni a szociális igazságokat. Másik megjegyezni valónk az, hogy a szociáldemokraták mostani harcmodorukkal nagyon sokat ártanak jó ügyüknek. A szociáldemokrácia addig nálunk nem jut sikerekhez, míg új vezetői nem lesznek, akik a nagy igazságokhoz méltóan, öntudatosan, okosan és kultúremberekhez illően fognak küzdeni."

80 Mindkét megnyilatkozás rendkívül fontos. Felvetődik a kérdés: kinek volt igaza? Adynak-e vagy pedig a szociáldemokrata pártot vezető, a Népszavát inspiráló Garami Ernőnek. Ady okfejtése kétségkívül dialektikus és történelmi. Kossuth neve valóban a magyar történelem egyik legdöntőbb fázisát, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetet jelképezi, amely nélkül sem modern munkásosztály, sem szocialista munkásmozgalom nem fejlődhetett volna ki Magyarországon. Helytálló, amit Ady az élő Kossuth-hagyományról ír: a sok vonatkozásban még feudális jellegű kizsákmányolási formáktól nyomorgatott paraszti tömegek jelentékeny részének Kossuth neve még mindig a megváltás jelképe volt. Az sem vitatható, hogy a munkáspártnak „a valósággal harcolni s egyezkedni" kell, perspektívája nem veszhet utópizmusba. Ami pedig a „politikusságot" illeti, Ady álláspontjának igazához aligha férhet szó. Nem véletlen, hogy elismeréssel nyugtázza a nagyváradi szociáldemokratáknak a központi intézkedést korrigáló akcióját, és rokonszenvvel írt a szociáldemokrata Szabados Sándor Szocializmus, védővám? c. röpiratáról, amelyben támadja a doktrinerséget, és védvámos iparfejlesztést kíván: „Csak nyíljanak egy kicsit a szemek ™ AEÖPM ül. 252. 1. 80 UO. 254. 1.