Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

Az evolúció tanáról — a Somló Bódog elleni „hivatalos" hajsza kapcsán — maga Ady is hosszasan nyilatkozik. Idézi Somló Bódogot: „Minden eddigi társadalombölcselet azon bukott meg, hogy többé-kevésbé statikusan fogta fel a társadalmat, nem dinamikusan. Márpedig a társadalmat, amely a természetnek legrohamosabban fejlődő része, kizárólag csakis fejlődéstanilag lehet helyesen felfogni. ... Az élet csakhamar rácáfol az olyan szintézisre, amely nem veszi fel a fejlődés tényét is. A fejlődés elve az egyedüli elv, melyet nem haladhat túl semmiféle fejlődés". A Huszadik Században közölt, darwinista és polgári radikális okfejtések hatására az előbbiek kapcsán a következőket jegyzi meg: „íme, az örök harc nagy oka e pár sorban. És Spencerrel szemben, részben a marxizmussal szemben, odaállítja Somló Bódog a nagy igazságot, hogy eszményi, kijavult és megállapodott társadalom sohse lesz, s a mostani küszöbön álló társadalmi alakulás is nem betetőző, s nem utolsó, csak fejlesztő, javító: egy a sok közül."

75 Ezek az 1903 májusában kelt sorok arra mutatnak, hogy Ady az ez idő tájt elfogadott szociáldemokrata pártprogram bevezető, szocialista részét nemcsak pillanatnyilag tartotta időszerűtlennek, hanem attól bizonyos mértékben idegenkedett, bár ennek az elméleti idegenkedésnek közvetlen bírálat formájában nem adott hangot — minden bizonnyal éppen a szociáldemokrata politika támogatása érdekében. Ez a program ugyancsak szól arról, hogy a társadalom jelen állapota „nem öröktől fogva való. hanem a társadalom folytonos fejlődésének egy szaka", ugyanakkor azonban határozottan utal a tőkés termelési rendszer ellentmondásaira, és megállapítja: „Az osztályellentétek mindinkább kiélesednek és erősbödik a törekvés a kapitalista termelőeszközök társadalmasítására mint a kizsákmányolás és elnyomatás megszüntetésének egyedüli módjára: új társadalmi rend válik szükségessé".

76 A programnak ezeket — a Csizmadiától is idézett — sorait Ady, az evolúcióról szóló írásából kitűnően, túlságosan kategorikusnak tartotta, s a program osztályelemzése helyébe az „örök harc" tételét állította. Ady a programszerű, kategorikus megállapítások kapcsán bizonyos fajta szociáldemokrata dogmatizmustól is idegenkedett. Erre vall némely ironikus megállapítása is. A már idézett Kik az izgatók c. cikkben arról írva, hogy a Nagyváradi Napló a Népszava cserepéldányára nem reflektálhat, nem véletlen, hogy a szociáldemokrata körökben sokat hangoztatott burzsoá szót idézőjelbe teszi. Mint ahogyan némely — egy év múlva írt — párizsi megállapításában is hasonló fenntartásokkal találkozunk. 1904 márciusában Jehan Rictusról például azt írja, hogy az „betegebb, finomabb, szenvedőbb, modernebb" mintsem szocialista legyen.

77 Ugyanez a később megerősödő, majd meghaladott gondolat, ez a sok szempontból heinei gondolat, az egyéniség féltése a szociáldemokrata pártok által hirdetett szocializmustól, tér vissza még erőteljesebb formában a párizsi noteszkönyvben: „A szocializmus itt van: már mindenütt a középszerűségek és a tömegízlés emberei uralkodnak".

78 Még nagyobb akadályt jelentett a nemzeti kérdés. Utaltunk már arra, hogy Ady, jóllehet a magyar nacionalizmust erőteljesen bírálta, a szociáldemokraták nemzeti kérdéssel kapcsolatos álláspontját nem értette meg. A szociáldemokrata párt az internacionalista elveket túlságosan is elvontan hangoztatta, s nem kire AEÖPM IV. 86—87. 1. re MMTVD III. 138. 1. 77 AEÖPM V. 13. 1. 78 Uo. 186. 1.